Domokos Kázmér
Zöld szőnyeg a rét.
Legeltetem szemeim
kérődző nyájon.
*
Verébfióka
éhét csipogja szerte:
üres a begyem!
Kedvesem!
Szemed szikrája:
szerelem,
Ámor tüzes villáma
véle üzent nekem?
Tündéri tavasz:
sok mézelő virágdísz
és illatfelhő.
*
Csónakunk siklik
víz tükrén égi fényben
csillagok között.
Porlad a test, s a
tudat vándorútra kel,
mert halhatatlan.
*
Valóságot a
tudat teremti, így ő
maga az Isten.
Hol álmodik a
csend, ott gondolat kél.
Meséld el bátran!
*
Erdei sétánk
szerelemmel telítve:
"őzikék" násza.
Tél végi tavasz
melegét leheli ránk
szelíd napsugár.
*
Tavaszi szél űz
esőfelhőt az égen.
...embermilliókat írt.
Mily erős a pénz.
*
Annyi a csillag,
mint ember a földön.
Lángra lobbant a szívében
szerelem szikrája.
A szerelmi vallomását
szőke tündér várta.
Kiszáradt a tó.
Nyári szél iszapport fúj.
Se hal, se béka.
*
Őszi, felhős ég.
A boldogság semmi más,
csupán hódító, éji látomás.
Úgy él bennünk, mint
csipetnyi, vén varázs...