Dorkó Ferenc
Árnyak c. versem folytatása és (vagy) befejezéseként
Selyem suhogása hangok suttogása
áttetsző árnyak ki nem mondott vágyak
mind pörög-forog a világ velük zokog
könnyük patak álomból szőtt falak
vágyak tengere fények erdeje
tűzből lett virágok gyémánt szilánkok
szívem dobbanása szemed pillantása...
Ha az ember téved és látja az ürességet
fogod a kezet mely már el nem ereszt
ha mást nem teszel csak őrültséget
nincs más csak a magaddal cipelt kereszt
ha már nem keresel csak mentséget
eldobhatsz mindent mit szeretsz...
Születésnapomra születésed emlékére
Mikor jöttél egy pici élet voltál
arcunkra mosolyt varázsoltál
tehettél bármit jót rosszat
sírhattál fájón naphosszat
miénk voltál bár tudtuk másé leszel
kezünk óvón körbeölel
lesz ki szíved elrabolja
szereteted birtokolja...
Add meg mit akarok lelkem cserébe megkapod
tudom sok mit kérek kérni mégsem félek
mert mit kérek a világ számomra megér egy imát
ha a lelkem az ára elkövetem ezt a hibát
ha élve halnom kell akkor sem bánom
amit megteszek sohasem szánom
ha egy korty víz kell nem patakot tengert veszek
ha meleg kell a nap sem lehet elég meleg...
Körbe-körbe mint hatalmas örvény
csak kavargó forgása a törvény
magasba emelve majd mélybe húzva
összeköt létet majd szertezúzza
fény felé tör útját keresve
visszafordul mélybe ereszkedve
ha hiszed hogy csakis így lehet...
Ég alján halvány fény dereng
mintha kelne reggel a nap
lelkem magányosan kereng
hideg tiszta kristálydarab
tenger vizén is átdereng
fényben csillámlik néhanap...
Mint gyermekjáték
mit eldobott egy apró kéz
nem kellett hát száműzték
mint gyermekszáj
ahogy kimondja az első szavakat
borítva szóvirágba hang-ágakat
mint gyermekkéz
eldobva megunt játékokat...
Reggel ha jössz halkan nyisd az ajtót
ne lábad nesze csókod ébresszen
csukott szemem nem akarja látni a valót
hagyd hogy vágyam csendben felébredjen
Reggel miért kel a nap
hozva a földre ragyogó sugarat
melegítve mi élő és szép
láttatva mint csodás kép
Már tudom milyen mikor nem kel a nap
meleg fénye nem borítja be a tájat
hiába várod nem jön a holnap
csak a sötét mely hűvösen árad
a magány mikor új erőre kap
ostromolva egyedüllét várad
Gyere bújj hozzám és takarj be
hangod legyen altatódalom
tedd kezed ide a kezembe
felejtsem el minden bajom
Egy apró kis nesz mely felébreszt
távolról szól szinte nem is e világi
belém hasít el nem ereszt
Izmaim játszanak ahogy görcsösen fogom a poharat
az őrület lassan az ész és szív felett győzelmet arat...
Az ég sem akart vidám lenni
így kellett hát útra kelni
párban egyedül járva
egymással szemben állva