Dufek Mária
...szívem szívedben mennyországom.
Véred zaja, szíved dobbanása
fülemben nagy vizeknek zúgása.
Hányszor szerettem volna,
lelkemnek lelkeddel ne legyen dolga.
Tudod, hányszor kértelek,
egész létezésemet hogy elfeledd?
Hol van hazám? Duna-Garam közben,
búzát érlelő, aranyos rögben.
Bárányfelhőkkel lakott ég alatt,
ahol hegynek számít Kovácspatak.
Őrangyalom, te fényes,
vezess engem erényes
útján a szentségnek,
örömére az égnek.
Látod, egyszer a fonál elszakad,
kútba hullik a színarany vödör.
Több érzés az életben nem fakad,
feketén tátong a csúf sírgödör.
A reszketeg csillagok
fényében ott ragyog,
Egymagában ott a Szent,
ahol éjnek éj jelent.
Ajkammal szeretném felhordani arcodra a csillagokat,
hogy ahol meszelt sírokat látsz, ne láss, csak fehér falat.
Bocsásd meg elrabolt ifjúságod,
hogy életem életedbe vágott.
A nyár érett nő,
dolgos, szarkalábas.
Gyűjt, dolgozik ő,
rossz napokra táraz.
Te gyújtod reggel a fényességet,
senki nem éri fel fényességed.
Körmöd hegyén a Nap pici gyertya,
ha úgy akarnád, kihunyna még ma.
Van-e, ki felérne hozzád?
A magasságban lakozol.
Rendezed útjait
hatalmas égitesteknek,
felhoztad nemét
ezernyi teremtményednek.
Még van tavaszom,
de fénye kissé fakó,
csendes májusom
is van,
szirmot sirató.