Dufek Mária
Vagyok neked hittel, szerelemmel,
szívemben oldódj, keveredj el.
Ne legyen kívüled senki másom,
lehetőségéről se hallomásom.
Amikor valaki imádkozik értem,
mintha mellkasomat öntené le vízzel,
mintha angyalok fognának csendben közre,
olyankor az égből nézek le a földre.
Benne élünk a létben,
mint sugár a fényben,
Urunk, mily nagy titok,
velünk osztozni áhitott.
Érzed már a nedves földnek illatát?
Tavaszt sugallnak a reggeli párák.
Őrzöm ébrenléted és őrzöm álmod,
tavaszod, nyarad, egész ifjúságod.
Részese őszöd ködének hadd legyek,
hisz értelme semminek sincs nélküled.
Ne várj csodát, hogy ég szakad,
a templom ma zárva marad.
Otthon vedd elő szívedet,
kérd az ég Urát, mossa meg.
Mit vigyek eléd, Uram, kérdem,
ha támad fényesség az égen,
szavakat adjak, csak szavakat,
míg Te nem sajnáltad Fiadat?
Miklós nevének napján
hóba ugrik a cica,
teli az ablakpárkány,
teli jóval az biza.
Lecsendesedik és
üdül a lélek, ha
léte asztalára
tesz új terítéket.
Vár a csönd,
a feneketlen mélység.
Ölel a bölcs,
csillagtalan rét ég.
...mondd, mikor nem tiéd lenne a gond,
más sorsáért reszket lelked, miért
érdekelnek tévútra tereltek?
Ima száll a hantok felett,
sötétbe bújik kegyelet,
a krizantémok színesek.