Éberling József
Ismét képek az élet hamujában,
Miket belefestett a szelek furcsa tánca.
Titkon faragott, régi jelek egy korhadó fában,
Belerótta gondos kezek munkássága.
Felhőkben elveszve,
A mindennapos csaták sikereit keresve.
Az üzenet mindig ott van a szelekben,
Hol hangosan, hol sercegve...
Az emlékek homokja a zsebünkben,
Karcol, sebez, mindig újra büntet.
Az álmok szivárványokat üldöznek,
Ám féked vesztve utazol, vagy épp egy fához kötöttek.
A Nap csókja a mezőn,
Virágok illatos szerelme a szellőn.
Tájakon át suhanva jár
Hirdetve, hogy itt a nyár.
Fotós korszakomból
Gitár pendül, dob zeng,
Színpadon a Bodega Rock Band.
Pista hangol, közben fülel,
Mikor milyen hang csendül fel.
Együtt nőni fel,
Észre sem venni, de az idő figyel.
Ránk tekintve így suttog:
"Örök fiatalok? Ugyan! Koldusok."
A folyó ölelkezve fojtja magába a nádat,
Ahogy játékos hullámai simogató táncot járnak.
Fájdalmas igény a szeretet, mint az éhség,
Ám a nádszál eltörni készül végképp.
Szemekből, arcokról,
Színekből, a világból.
A mennydörgésnél hangosabb gondolatok,
Örökké maradni akartatok, most hol vagytok?
Oly hosszú az út a mosolyhoz az álarcon át,
Hogy mire felszínre kerülne, le is törli a megszokás talán.
Szavakból szőtt szögesdrótok virágfüzérek helyett
Ejtenek minden nap számtalan sebet.
Bárcsak megpróbálnád,
Hogy a kiszáradt életfolyamokat újra táplálnád.
Bárcsak harcolnál,
Az igazság győzzön, ne az álnokság!
Bálint Edinának ajánlva
Ez nem álom, ez egy gyönyörű kép,
Két szép szem a jövőbe néz.
Messze lát. Lehet, hogy néha túl sokat,
Mit csak kevesen: A fákban élő óriásokat.
Az idő tükrében az ember mennyit ér?
Szélfúvásban indult-e, vagy viharba tér?
Hányan szánták cseppnyi hitét,
Majd irigyelték, mikor célba ért?
Nem mindig ringat az élet,
Eltévedsz, ha nem tartasz semmilyen célt észben.
Átveheted az irányítást, ha elhiszed,
A csend hangok nélkül tönkretesz mindent.
Nyitott szemmel álmodtam,
De utam azért tartottam.
S hol meredekek voltak a dombok,
Az álmok szárnyaltak tovább, ha lábuk meg is botlott.