Édes Emil Péter
Láncvers a Fóliánslapokhoz
vonaglunk némán a halasszatyorban
hangtalan kiáltásunkat elfojtva
ülünk a tér-idő egyik sarkában...
Ahogy minden évben megjön a tavasz,
a villamosmegállóban vagy bárhol
arra gondol epekedve a vágytól,
mit láthat a lányok szoknyája alatt...
A halál és egyéb nyomorúságok felett
egyszer majdcsak meghalok
meghalok
felvisznek az angyalok
angyalok
isten elé a mennybe
a mennybe
áldást ad majd fejemre
fejemre...
Ülök a homályban keserű magányban, mindentől elhagyatva;
odébbállt a világ, nem nyílik már virág, maradtam egymagamra,
elcsuklik a lélek, talán már nem élek, lehet, hogy meg is haltam.
Egyszer volt egy kisnyugdíjas,
megfagyott egy szép napon,
megunva e földi létet,
belefáradt már nagyon.
"Mert úgy szerette Isten e világot,
hogy az ő egyszülött Fiát adta,
hogy valaki hiszen ő benne,
el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
(János 3:16)
Trambulin tetején áll az artista,
lent emberfejek merednek magasba,
tragikus kimenet vágyának szaga,
"panem et circenses" arcukra írva...
Pörög az élet sok száraz levele,
emberi lelkek ülnek mindegyiken,
átfut rajtuk a múlt hamis érzete,
formalinnal feltöltött ereikben...
Navigare necesse est...
Már rég kifutottam a mély vizekre,
szirénhangok már nem érnek fülembe,
ahogy tudtam, hajómat megpakoltam,
a túlpartra kell érnem hamarosan.
baktat az ősz emlékek közt
asszonyfejekre köt kendőt
álarc mögött az enyészet
átöltözött a természet
mely szeszélyes akár egy hölgy
illeg-billeg tükör előtt
bármilyen csodákra képes
zöldből rozsdás színűvé lesz...
Ott, hol fennhangon az Istent dicsérik,
hogy elérjen hozzá a magas égig,
ott, hol rég kivágták bölcsőmhöz a fát,
hogy majd fejfámat is abból faragják...
2014
Kétezer-tizennégy
esztendőre,
mint a nappal az éjt
követően,
éveid jönnek még
Mikor a csillagok közt elmerengünk,
kérdés kérdés után merül föl bennünk:
kik vagyunk, honnan jöttünk, hova tartunk,
alapjában véve... miért is vagyunk?
Ha majd egyszer a kórház folyosóján,
a kanyarban, a proszektúra mellett,
kínzó görcsöktől gyötörve mindketten,
sorsunkra hagyva majd az idők során
Dicsérjétek Istent, méltóképpen minden ő szent helyén a Mennyben!
Uralkodásának, királyi trónjának nagy dicsőségét zengve!
Dicsérjétek ezért, hősi tetteiért kijáró tisztelettel!