Édes Emil Péter
PILLANATKÉPEK EGY VILLAMOSMEGÁLLÓBAN
A remény
Elállt az eső. A hatosra várva
egy gyönyörű lány jelent meg hirtelen
nem messze tőlem, a járdaszigeten,
kihagyott a szívem, felé kitártan
Mindnyájan, kik vagytok, kik az égben laktok, az Urat dicsérjétek!
A magas egekben, sok magas helyeken, dicséretét zengjétek!
Angyalai minden, dicsérjétek Istent, parancsa szerint téve...
Mely boldog az ember, kinek szívében
a szeretet a legerősebb láncszem
és minden érdek nélkül szolgáddá lesz...
Ahogyan elalszom, fejemet lehajtom, tündérek jönnek felém,
hófehér ruhában, hajukban virággal, táncolva éj idején.
Mire felébredek, álmaim szétesnek, elszöknek mindenfelé.
Triptichon
I.
Szerencsémre, hogy földünkre születtem,
az élet otthonra lelhetett bennem,
életet kaptam, melyet továbbadtam,
lángját őriztem minden pillanatban...
Útszéli pléhkrisztus, rongyokba bújt koldus, ki két karját széttárja -
a végtelen semmit, amely körülveszi, hogy azok közé zárja.
Ölelgetik szelek, pléhtestét zörgetve döngetik egyfolytában.
Rettegett November, nevedtől sok ember remeg, mint nyárfalevél;
ha tudna, elbújna, messzire elfutna, mert Tőled jót nem remél;
reszketve menekül, kínok közt elvegyül, esdekel kegyelemért.
szonett-triptichon a Fóliánslapokhoz
I.
Kedves barátom, ezen a világon,
amelyben az anyag életre támadt,
a mindenség legnagyobb csodájának
az önmagára eszmélését látom
Üdvözlégy napsugár, a hideg tél után, áraszd ránk melegséged,
didergő madarak, kik majdnem megfagytak, vígan fogadnak téged!
Hangos csivitelés, tavaszra ébredés, kísérje érkezésed.
Láncvers a Fóliánslapokhoz
Sejtve, miért égnek fenn a csillagok,
mert a mindenség az emberre várva
sort kerített a nagy "lámpagyújtásra",
melyben milliárdnyi nap fénye ragyog
Míg Istennel szemben egy fatuskón ülök,
azon tűnődöm, közben a múltba tűnök.
Örömömbe mindig keveredett üröm,
a rosszat megszoktam, valahogy eltűröm
A körfolyosó virágait
ablakomból látni lehet,
januártól a mai napig
gyönyörködtette szememet.
Láncvers a Fóliánslapokhoz
Belőle valami mindig él tovább,
lám, korhadt fa tövében nyíló virág,
mely sziklafal oldalán élni kíván,
lehet a Mindenség, vagy csöppnyi bogár
Láncvers a Fóliánslapokhoz
A hajnal lángja ígéret, nem füst csupán,
hogy az elhamvadó pásztortüzek fölött
Éósz uralmával egy új nap kezdődött,
az elmúlt éj sötét rejtelmei után...
Odvában bagoly, éjnek sötétsége,
dübörög üregeinkben célt érve,
többszörös gyűrűben rossz és jó szándék,
egy meghúzott vonal, mit Remus átlép