El Cin Kedir
Tulajdonképpen boldog is lehetnék,
Az ég kék, a nap ragyog.
A fán idén is cseresznye érik,
A fenyő hegyén rigó csacsog.
Himnuszt hallgattam tegnap este
A szerelem csodás himnuszát
És könnyek szöktek a szemembe
Egyedül hallgatom e csodát
Elfogy az idő a talpam alól
És csak azt érzem hogy nem vagy sehol
De nekem kell hogy te várj valahol
Fogd a kezemet és szorítsd meg jól
Csend suhan át a szobán fehéren,
világít bent, de a békét mégsem
adja meg -
lelkedre ül fagyosan az élet
kihunyt szemű madara, a végzet
megremeg,
jeges körme, amint beléd mélyed...
Repesve várok újra,
Tisztítom éltemet,
Agyam, ha rosszra gondolt,
Bocsánatért eped.
Apám arca ismét feldereng,
Éppen olyan, mint volt egykoron.
Közeledik Mindenszentek napja -
Ilyenkor az ember elmereng.
Ugrálsz örömödben, kibújsz a bőrödből,
majd kissé megpihensz, s kezded is előről.
Ahol megjelensz, ott a mosoly előtör,
s elfelejt az ember félni a jövőtől.
Elaggott álmok hullnak semmibe.
Pirkad. A hajnal szürkülő szeme
Tekintetével körvonalazza
Az éj sötétjét. Megvilágítva
Fák sziluettjét, pírral hinti be...
Árad a nagy víz – mossa a dombot,
Földnek a szennye, mit árján hordoz,
Nehéznek is érzi, mert leteszi.
Majd tovahordja tán valaki...
Szemedbe nézek és kérdezem;
Ismerlek, te izzó végtelen?
Tudom, mit gondol a kerge szél,
Ha rád tekintve tavaszt mesél,
Érzem, mit érez a napsugár,
Amint a hajnalpír rád talál.
Puha paplant terített a tél.
A csend sem mozdul. A némaság
szívében felébredt,
mosolyra húzza ragyogását
a nap. Sugarai
aranyozzák fák takaróját.
nincs szó nincs mosoly
könny sincsen
összezárt ajkú üres tekintetek
suhannak köröttem
csillogó pléhcsodák száguldanak
üvölti belőlük őrjöngő tamtam
táguljatok
(tisztes távolból) csodáljatok...
Hévízi Képek
Az ősz nem tagadja -
egyszer elmúlik,
de tudván mutatja -
újra kezdődik
minden, mi élet -
s hű önmagához,
ám játszik véled -
és úgy határoz...