Eper Tímea
Jézus soha nem sietett,
mindig megfontoltan lépkedett.
Őt az idő nem sürgette,
amikor kellett, a csodát akkor tette.
Itt ül velem szemben,
tárva, nyitva a lelkem.
Együttérezve néz rám,
csak létezem bambán.
Markomban szorongatom,
hajszálba kapaszkodom.
Hogy mi is az, ami így kell nekem?
Saját akaratom, elképzelésem.
Felrobban gyönge kis szívem,
dúlnak-fúlnak az érzelmek bennem.
Hogy lehetne őket kikapcsolni?
Szeretném mind magam mögött hagyni.
El akarom felejteni,
el akarom engedni.
Minden bűnt, hiúságot,
gőgöt és balgaságot.
Valaki szeretettel megtervezett,
készített neked emlékeket.
Valaki kezével megformázott,
figyelmével téged hordozott.
Születésed napja itt van,
Szívünk Neked suttog halkan.
Örömünnep: hisz lehet élet,
Miért vagyok szomorú? Félek.
Várok, várok és csak várok.
Mi van, ha már nem bírok?
Mi van, ha tudod, ez a feladat,
de érzed, ez már túl nagy falat?
A tömeg csak költi a kincset,
közben pörögnek órák, percek.
Csak állnak, várnak a sorban,
örömet keresnek a kacatokban.
Tele a szívem csoda váradalommal,
valami készülődik minden bizonnyal.
Advent napjai is erről szólnak,
várjuk eljövetelét Megváltónknak.
Sajnálom, hogy nem láttad, hogy szeretlek,
Sajnálom, ha nem mutattam ki jól neked.
Sajnálom a kegyetlen szavakat,
Melyek sokszor elhagyták ajkamat.
Meg kell bocsátani, ha nem kérik?
Ha a megbánás egyre csak késik?
Vagy talán soha nem is érkezik,
csak a csend közelít évekig.
Életemben eljutottam a mély végére.
Most úgy hiszem, nincs már ennél lejjebbre.
Gondolj életed sajgó fájdalmára,
mikor nem volt benned egy csöppnyi hála.
Van egy ember ezen a Földön,
kiért most a szívemet ideöntöm.
Nagyon, nagyon szeretem őt,
félek el fogja hagyni a Teremtőt.