Fábián József
Itt nem járnak félpercenként autók az utcán.
Nem dübörög busz a ház előtt,
és a kocsma-vegyes bolt bezár tíz után.
Az ember beszívja a levegőt,
de trágyaillatot csak ritkán érez,
az állattartás majdnem egészen a múlt.
Ha ködben a fejed zúg és pörög,
és nem tudod, merre menj,
ha az egész világ rajtad röhög,
úgy érzed, neked eny-
nyi elég is volt, mert, mint liszt,
úgy száll szerteszét,
kiálts egyet, és hívd Alice-t,
hogy használja eszét!
Évek eltelnek, mire véget ér majd,
és a lélegzés alapállapotban
nyugszik el végül, sohasem rohan már
szívbe a méreg.
Folyamatos a motozás a falban,
mintha csak férgek rágnák a szemetet
ott bent mindig; én most is hallom őket,
hogy hallgat a fejemben a sípolás.
Egy kép. A kék ruhádat hordod rajta.
A póz, amelyben állsz, nem túl kihívó,
kicsit kacér, bár nem vagy olyan fajta.
Mögötted árnyék, zöld tavasz, már nincs hó,
a háttér egy csűr vagy talán egy pajta,
szandál van kezedben, és látnivaló...
Zsákutca. Szennye gyűlik itt a létnek,
lerakódik, mint maró vörösiszap,
feltelvén lelkeket sebezni kicsap,
míg odafönt a csillagok zenélnek.
Induljunk el, menni kell,
vár itthon a hat gyerek,
avarban osonva csendben:
mind a hatan éhesek.
A bozótosba akadt a hajnal.
Sötét van még, hogyha fölkelek.
Itt ülök málló dolomitfalon
kint, leszakadó peremén.
A lábamat a mélységbe lógatom.
Hiányzik most a temegén.
Vártam Júliára
egy éven keresztül.
Hívtam szép szavakkal,
szíve meg se rezdült.
Tűz a Nap negyven fokon.
Ha rád szólok, ne vedd zokon!
A víz hideg, s ha ugranál,
a láb görcsöl, a szív leáll.
- Nincs a világban semmi varázslat -
sírt a bíbor egér.
- Nem fújtam be zölddel a fákat?
Vagy ennyi még belefér? -
szólt a szivárvány kék színe mellől
a sárga pirulva le rá.