Fábián József
Ma este írnom kéne, és nem fogok.
És megint csak kételkedem:
Újdonságot többé úgysem hozok:
csak ugyanazt írja kezem.
Weöres olvasónapló
Szürke Henry villamoson ül,
nyitott könyv kezében,
Vimaláról, Tácsitáról olvas,
becsukja a könyvet,
hosszan néz ki elmerengve
szürke Henry szürke Dunára.
Ha nem gondolok rád, nem is létezel,
s ha nincs víz, hogyan is ihatnál vizet?
hátán sem hordozhat, nem ejt, nem emel,
szomjúság sincs, a gát nemléttel fizet.
Szeresd a gyors nyerést, az árleszállítást!
Vegyél csak készételt a boltban!
Rettegj, ha rád köszön egy ismeretlen,
féld a halált! Légy átlátható, mint ablak!
Eltolom már messzire önmagamtól:
fölsebezné újra az arca szívem,
és nem adhat géz e sebemre gyógyírt.
Így van az ember.
Súrló fényben a napos borosta
hatalmas árnyékot növeszt,
s amint a Nap kelő korongja körbemossa
egy szálfaerdő behavazott fatörzseit,
az őszülő szálakon is úgy csillan meg
a fürdőszobatükör fölötti lámpa fénye.
A nyomor nem erkölcs, mert az éhség öl,
széplelked a léttel hiába pöröl:
koldus szívben nem virágzik ki a szeretet.
Valami fényes és gömbölyű kellene még nekem.
Volt, de eltörött, és bepiszkolódott nagyon.
Bár haszontalan, hiszen elrepedt,
szemétre mégsem dobhatom; hagyom.
Mie Totó, aszisz sata és mesi.
Ááoe etesz, uio beti.
Nyusziú, a tááoli te basi,
aicsai bata ma, eitititi.
Pálmafa nőtt tenyeremben.
Nem tudom én, lehet ez,
de kókuszt érlelt rendben.
Apró madár verdes
két ablakszárny között.
A rettenet teljes,
már beleköltözött
szívembe: mily árva!
Képek előtted. Kettő.
Most zöldesnek látszik köztük a fal.
Pedig tudod, hogy fehér.
Különböző a méretük.
Tiszta kék most az ég,
nem hordoz felleget.
A sima tó vizén
két torony integet.