Farkas Anna
Tavaszi napnak fénylő sugara
vezet illatos reményutakra,
feledteti szürke múlt napjait,
ölembe hinti boldog szirmait.
A megálmodott tökéletességet
ráruházzuk arra, ki nekünk kedves,
képzeletünknek tárgyát kifényezzük,
csalódás ér, ha leplet leemeljük.
Nyitott szemekkel járd a világot,
kitárt lélekkel éljed az álmod,
rövid az élet, boldogan éljed,
lásd a szépet, aggályaid tépd le!
Édesanyámnak
Ma is sajog szívem, fáj, mint akkor rég,
mikor elragadott a mély sötétség,
kiszakított ölelő karjaimból,
tébollyal küzdve, ordított bánatom.
Szép, piros pipacsok,
mondjátok meg nékem
eljön-e még egykor
boldogságom értem?
Kérdések, melyek foglalkoztatják az embereket
Miért van az, hogy egyes emberek
azt képzelik, Istenek lehetnek?
Önkényesen helyükbe léphetnek,
kedvük szerint helyettük dönthetnek?
Én is, mint mások, sorsomba beletörődtem,
bársonyos napsugár a szívem melengette,
tapasztalat tudta, borúra derű jöhet,
öröm s bánat felváltva utam egyengette.
Az újév beköszönt új reményekkel,
szívünk melegségét tölti be hittel.
Sohasem élhetünk szeretet nélkül,
vele életünk boldogsággá szépül.
Ha majd egyszer szívem megszűnik dobogni,
Ha sötétség leple borul szemeimre
Hiányzok-e Nektek, kiket úgy szeretek?
A néma csenddel az idő is megállt,
lelkem elidőzik emlékeimmel,
megkérdezi tőlem, mit rontottam el,
amikor váratlan remény rám talált.
Áll a díszes fenyő
a város szívében,
szeretetet ébreszt
mindenki lelkében.
Létünket nyugalom hatja át,
ha tévedést, sértést megbocsát,
lelkünkre boldogság könnye hull,
szívünkben megértésfáklya gyúl.
Mikor fiatalon indul a nagyvilágba,
elkábítja álma és nagyreményű vágya,
mégis fájón gondol szeretett családjára,
hűséges barátjára, kedves otthonára.