Farkas Anna
Lappangva leselkedett az érzés,
kételyek fellege fejem felett,
hogy csillapítsam szívem verését,
írnék röpke dalt, mely bennem rekedt.
Hatalmas volt Édesanyám szíve,
belefért sok szárnyaszegett lelke,
kapuját mindig nyitva tartotta,
menedékért érkezett az árva.
Eljön az idő, mikor visszanézel
sóvárgó lélekkel, vággyal szelíden,
megváltozott minden, semmi sem örök,
szomorún merengsz emlékeid fölött.
Tengernyi pislákoló gyertyaláng fénye
virágos sírkertek minden szegletében,
lelkünkben ébresztenek szép emlékeket,
meleg szeretettel öntik el szívünket.
Maradjunk barátok,
mit a sors megenged,
ha Te is akarod,
én fogom a kezed.
A természet rezdüléstelen csendje
lágyan simogatja a fájó lelket,
mint a szürkület egének ecsetje,
mely letöröl a vállról minden terhet.
Egyik fény kialudt, másik is utána,
sötétség borult a fénytelen világra.
Megtörténhet olykor velünk,
hogy alkotásra készülünk,
s a csillagokig szárnyal
merész képzeletünk,
- beleveszünk.
Minden évre jutott egy
Boldogok igazán csak akkor lehetünk,
ha figyelmet nemcsak külsőségre vetünk,
mert nem elég csak Aphroditéi alkat,
az együtt rezdülésünk sohasem csalhat.
Az életben mindenki hibázik,
hibáink életünket követik,
nem kell elfordítani szemünket,
tanulékonnyá tesznek bennünket.
A szívszorító fájdalom bekopog,
mikor hirtelen rádöbben az ember,
semerre sem mutatkoznak a nyomok,
melyek a pókhálóból kivezetnek.
Vigaszomnak éltetője
simogatta sajgó lelkem,
bánatomat elterelte,
felébresztette a szívem.
A nap bronzvörös korongja elillan,
alkonyatkor már eltűnt az ég alján,
nyomában a holdfény jött elő ifjan -
fák csúcsa felől mosollyal az arcán.
Kárpát medence összes magyarja
szép országát együtt építette,
Szent István király alapította...
Téli, tévelygő álmom becsapott,
incselkedve szerelmet hazudott,
tévhittel simogatta szívemet,
felrázta rég elfásult lelkemet.