Farkas Anna
"Múlik, mint az árnyék, ez az élet,
Észre sem vesszük, hogy semmivé lett."
Elfakulnak már a fényes álmok,
Mint rozsdamarta, őszi virágok.
Ha régi időkre emlékezem,
szerelem dobol az ereimben,
a szép május betemette álmom,
mert elvette tőlem boldogságom.
Szomorú, ha megszállott elveket kergetnek,
felcsigázó, nem méltó szavakat rejtenek...
Ragyogjon fel a nap
Újévnek hajnalán,
étel mindig legyen
mindenki asztalán.
Felettünk az égen
ragyogjanak csillagok,
a forrongó földünkre
szálljanak Angyalok.
Író, költő, ha értéket alkot,
műve mindenkor korszerű marad,
időtlenségnek ad hangot...
Az én akrosztichonom
Ragyognak rám a fénylő csillagok,
Álmomban is sokszor Veled vagyok.
Drága jó Istenem, hálával köszönöm Neked,
irányt mutattál mindig, mely a jó útra vezet.
A sok jótétet az éltben, amit értünk tettél,
családomnak szívébe szeretetet ültettél.
Barát, mint őrangyalod,
vigyázza mindig lépted,
nem enged sziklafalról
a mélységbe lelépned.
Okos más kárán tanul,
ki nem, hát marad alul,
mire rájön, átverték,
kiveri a veríték.
Lappangva leselkedett az érzés,
kételyek fellege fejem felett,
hogy csillapítsam szívem verését,
írnék röpke dalt, mely bennem rekedt.
Hatalmas volt Édesanyám szíve,
belefért sok szárnyaszegett lelke,
kapuját mindig nyitva tartotta,
menedékért érkezett az árva.
Eljön az idő, mikor visszanézel
sóvárgó lélekkel, vággyal szelíden,
megváltozott minden, semmi sem örök,
szomorún merengsz emlékeid fölött.
Tengernyi pislákoló gyertyaláng fénye
virágos sírkertek minden szegletében,
lelkünkben ébresztenek szép emlékeket,
meleg szeretettel öntik el szívünket.