Farkas Anna
A boldogság érkezett, mint utolsó áldás,
az elhaló szívemnek egy új feltámadás
nehéz volt elhinni, de úgy örültem neki,
mint a kiszáradt patak, ha vízzel lett teli.
Igaz szerelem, szenvedéllyel lángoló,
a viszonzás néha kalanddal táncoló,
ha szerelem helyett futó az érzelem,
szívet bánat tipor álmatlan éjjelen.
Ébred a természet, száll vidám madárdal,
nem kell megbékélned lelked magányával.
Örülj a tavasznak, minden kis virágnak,
a remény átölel, karjai vigyáznak.
József Attilára emlékezve
A hideg decemberi szél sikongott az ég alatt,
ablakokat ezüst pókhálóval szőtte be a tél,
régi, nyűtt cipőben toporgott a piac-csarnokban,
lesben állva a megrakott, teli-szatyros reménynél.
Hallani kell az idők szavát
Érezni kell a szavak súlyát
Érteni kell a szívnek dalát
Hinteni szeretet mosolyát
Becsülettel szólni igazát...
kendőbe kötve
Mit ér azok sorsa, akiket sodor az ár?
Kiúszást a partra akadályozza hínár,
de remény romja alól emelt fővel figyel,
mocsokba nyomják fejét, de dicsőséget nyel.
"Avas szalonnán élt, mint az idő.
Telt-mult naponta, sárgán görbülő;
szalmát számolt, vagy nézte az eget,
a csillagokba szíve zizegett."
Nincs szerelem,
mely ne törne össze szívet,
nincs szerelem,
mely nem boldogságot vet.
Az életben gyakran hasonló a helyzet,
mint amikor az Apának a hasa megy...
Talán eltévedtem, mikor vakon hittem
színes látomásnak, vonzó vallomásnak.
Álmom megigézett, álarcom levettem,
kitártam a lelkem, megsérült a szívem.
Perzselő vallomás, mint a forrás fakad,
ha Ámor nyila tüzel, vágyhullám dagad.
Adóteher nyomorít,
sokakat elszomorít.
Egyik zsebbe beteszik,
másikból meg kiveszik.
Töredékfolytatás
"költő szerelme szalmaláng,
azért olyan sebes és falánk"
rohanó, vad vágyakozás...
Egy résen beszűrődött a remény fénye,
amikor bentről bánatkönnyek kopogtak,
a szívem harangja vészesen vert félre,
mert a falán félelmetesen doboltak.
Leereszkedett felhők borús esőfoszlánya
hangulatomra telepszik, mint létem magánya.
Csak bámulom és hallgatom az esőcseppeket,
ekkor kedves cinkecsapatom újra érkezett.