Farkas Anna
Minden évre jutott egy
Boldogok igazán csak akkor lehetünk,
ha figyelmet nemcsak külsőségre vetünk,
mert nem elég csak Aphroditéi alkat,
az együtt rezdülésünk sohasem csalhat.
Az életben mindenki hibázik,
hibáink életünket követik,
nem kell elfordítani szemünket,
tanulékonnyá tesznek bennünket.
A szívszorító fájdalom bekopog,
mikor hirtelen rádöbben az ember,
semerre sem mutatkoznak a nyomok,
melyek a pókhálóból kivezetnek.
Vigaszomnak éltetője
simogatta sajgó lelkem,
bánatomat elterelte,
felébresztette a szívem.
A nap bronzvörös korongja elillan,
alkonyatkor már eltűnt az ég alján,
nyomában a holdfény jött elő ifjan -
fák csúcsa felől mosollyal az arcán.
Kárpát medence összes magyarja
szép országát együtt építette,
Szent István király alapította...
Téli, tévelygő álmom becsapott,
incselkedve szerelmet hazudott,
tévhittel simogatta szívemet,
felrázta rég elfásult lelkemet.
Magyar nyelvünk csodálatos,
nyelvjárása fondorlatos!
Ezzel sehol a világon
nem találkozik a vándor.
Két lélek dalának
felcsendülő húrja
olyan szépen hangzik,
szívet egybegyúrja.
Drága kis Irinám,
olyan ritkán látlak,
távol éltek tőlünk,
csak képen csodállak!
Az évek, mint sötét felhők gyülekeznek,
tornyosulnak, takarva reményképeket,
pedig úgy szeretnénk itt tartani őket,
a pillanatot, mely szerelemre gyújtott
és a boldogságban önfeledten úszott...
Soha ne légy gerinctelen,
sehonnai, semmi ember,
kinek a hatalom a cél,
mindent megtenne a pénzért!
Álmom habfehér felhők felett repített,
a múltidézés féltő éber szárnyain,
elhozva vágyakkal telt emlékeimet,
mikor kéz a kézben ébredtek álmaink,
s a langyos szellő szelíd lengedezéssel
felébresztette szívünkben a szerelmet.
A felvillanó rügyek illatában,
az énekesmadár vidám dalában,
harangvirágok közt illatos füvek,
tarka szőnyegén a tavasz szendereg.