Farkas Anna
Kivel levelet váltasz évekig,
kiismered, véleményed kivilágosodik.
Amikor korlátoltak a gondolataid,
maximum eljuthatsz a benyomásokig.
Az avar ma harapós kedvében van,
fogát vicsorítva, reccsenve földre suhan.
Sértődött, mert ledobta szülőanyja a fa,
sokszínű haragját lávaként okádja.
Jóságod, szereteted,
örökké bennem él,
de sajnos ajkad már
rég hallgat, nem beszél...
Ismét itt a November elseje,
halottainknak méltó, szép ünnepe.
Nem hajótörött vagy, ki örül minden kikötőnek,
sem fuldokló, ki örül szalmaszálnak, fűnek,
vagy az elérhetetlennek tűnő távoli jövőnek.
Nem az vagy, ki a kisebb gondért, vagy
nagyobb bajért, nem harcol az igazáért.
Lehet, hogy jó pénzköltő már vagyok,
de verset írni, még csak most tanulok...
Szárnyakat, üggyel-bajjal mohón bontogatok,
gondolom, majd egyszer én is beletanulok.
Az ilyen szép őszt imádom, szeretem,
mikor a napsugár melengeti szívem, lelkem.
A tó melletti erdőt, a színes leveleket nézem,
a szép múltat, az életet, most én felidézem.
Van úgy az életben,
hogy a képzelet szép álom,
a valóság egy csalódás,
kegyetlen rémálom.
...szédületesen, hevesen reszketve a jóért, az óhajért megküzdet.
Örül a nap, az ég, az erdő, a rét, s a kis kristálypatakok,
elmúlnak a bajok, csitulnak a zajok, már a szív sem sajog.
Élet csak egy van, ismétlés nincs,
arra kéne vigyázni, ki számunkra igazi kincs.
Te nekem az voltál, de sajnos eljátszottam,
érzelmek gyötörtek és álmokban jártam.
Az eső, amely oly sok rombolást végzett a völgyekben,
most áldást hozó életnek adott helyet a kertekben.
A fákon piroslott az alma, körte, kéklett a szilva,
lankás hegyoldalon futott fel a szőlő, bokorba.
Tavasszal boldog lenni,
a természetet átölelni,
madárfüttyöt hallgatni,
szerelmesen kacagni.
Találkozásunk a Neten
Sorsszerű volt csupán,
Két elveszett embert
Összehozott a magány.