Farkas Erzsébet
Nyomasztó érzés járja át a szíveket.
Nem érzi jó helyen senki sem az életet.
Mint egy kis madár, szárnyaltam az ég alatt.
Láttam a felhők felett az aranyló napsugarat.
Legyen az életed vidám és boldog,
Érjed el az álmaid és a célod.
Gyengeség s a bánat elkerüljön,
Beragyogja életed a napfény s az öröm,
Olyan utakon járva, kelve,
Lépted soha ne lépd félve.
...Mert az évek egy szempillantás alatt elszaladnak...
Mint ahogy a ködfátyol a fűről felszárad.
A szíved is egyre jobban elfárad.
Oly sok ember élete elveszett,
Ilyen sokat az ember még nem szenvedett.
A sok szív gyásztól, fájdalomtól kiált,
A világ mily kegyetlenné vált.
Hallgatom a szélnek zúgását
Hidegen süvített a lelkemen át
Azt súgta nem kellek senkinek
Egyedül ballagva hullajtom könnyemet.
Az emberiség egy nagy család,
Mily óriási ez a rokonság...
Az élet olyan, mint egy örvény,
Lehúz a mélybe, s eltűnik a remény.
Míg fiatal voltam,
Mindent színesben láttam.
Szép, erős voltam, mint egy rózsa,
Mely pompázik, és messze száll az illata.
Ez a rút világ a sötétségben rostokol,
Akár egy irányíthatatlan hajó vergődik a hullámtól.
Sírva üvölt lelkemben a fájdalom,
Istenem, adj erőt felállnom.
Ez a legcsodálatosabb beszélgetés.
A világon sok az összekulcsolt kéz.
Imádkoznak azért, hogy kérjenek,
Szellemi támogatást remélnek.
Játszik velünk az élet,
Álnokul csalja tőrbe a lelked.
Találj kiutat a csapdából,
Szívedet védd meg a magánytól.
Váratlanul jött érzelem,
Rózsaszín fátyol ül a szemeken.