Farkas Erzsébet
Még kislány voltam,
De már rád gondoltam.
S végre eljött a várva várt csoda,
Úgy érzem, mintha tegnap lett volna.
Merre visz az utam, nem tudom.
Több út van már mögöttem, ezt jól tudom.
Egy érzés, mely megdobogtatja a szíveket,
Örömet ad, és boldog életet.
Rohan az idő, peregnek a percek.
Mint tiszavirág, olyan az élet.
Fiatalon az ember sokat álmodozik:
Hírnév, gazdagság, amire vágyik.
Az ég csillog, mint a gyémánt,
A hold ezüst fényét szórja ránk.
E csodás látvány mindig ámulatba ejt,
Megszépítik a bús, magányos éjjelt.
Minden nap úgy éreztem,
Nem teljes az életem,
Karrier és hírnév volt az álmom,
Ebben láttam a boldogságom.
Betakar egy őrült érzés,
Mint pókháló, szövi át a szívemet - szédület.
Fekszem az ágyon, és elmélkedem,
A múltba repültem, hogy milyen is volt az életem.
Miért? Oly sokan teszik fel ezt a kérdést.
Sokan keresik a válaszokat, de nincs megértés.
Farkas vagyok, annak születtem,
Kiskoromtól kezdve a szeretetre éheztem.
Bár falkában éltem az életem,
Mindig magányos volt az én szívem.
Minden gyermek egy szép rózsa
A tövisek még nincsenek rajta
Szívből énekelnek, vidáman
Nagy öröm ez a családban
Majd eljön az az idő
Amikor a gyermek felnő...