Fehér Zsolt
Lennék én neked szélirány,
Lennék én tebenned hurrikán.
Lennék én titkos álomkép,
Lennék én kezedben százszorszép!
Egy elfelejtett érzés
halkan sír a szélben,
a múltban táncol
Megérint az emlék,
Folyton szívembe szúr,
Szétszakít a nemlét,
Mit itt hagytál váratlanul.
Könny kíséri emlékem fonalát,
Régi dal szól szomorún,
Mint kiszáradt fák idomán,
Lengő fagyöngykoszorún.
Egy angyal figyeli lépted,
Mosolyt csal arcodra,
A boldogságot legbelül érzed
A szívedre rajzolva.
Elmémnek tengerén
Vergődöm szüntelen,
Szívemnek szegletén
Hiányod küzd velem.
Hogyha téged nézlek,
Szép virágot látok,
Mely kivirul az égnek,
S szellőben lejt táncot.
Mikor az éjjel
Hajnalt dob a tájra,
Akkor a csendből
Felébred a lárma.
Te voltál a ritmus,
Én voltam a dallam,
Két szívből zengő rigmus
Egy felcsendülő dalban.
Éjjelente vágyón nézem
Odafenn a Holdat,
S lehunyt szemmel elképzelem,
Hogy Angyalok felkarolnak.
Minden egyes könnycseppem
Egy csillag fenn az égen,
Ott fénylenek csöndesen
A lassan múló éjben.
Úgy szeretném elmondani,
Fényem vagy az éjben,
Úgy szeretnék elolvadni
Szép szemed tüzében!
Rideg falak vesznek körül,
Szomorú csend van idebenn,
Minden perc oly gyorsan röpül,
S hatalmas kő ül szívemen.