Fehérvári Zsóka
Tikk-takk, tikk-takk...
Elalszom, pikk-pakk,
Ha agyam végre abbahagyja
Hadjáratát, mi felzaklatja.
Decemberi éjjelen...
Hirtelen
Mitől lett ily` melegem?
Hó sincsen, s a dér se jő,
Mi idézi ezt elő?
Lehettél volna...
Marcangoljuk önmagunkat
Pár szép pillanatért,
Mely hazugság volt már akkor,
Mikor lelked hazatért.
Sok már a könny és sok a közöny,
De most is csak reménybe öltözöm.
Sok a csend és oly` sok a rend,
S nekem ez már semmit se jelent...
Szívünk életet kap, s behunyt szemmel
A lelkünk nem lát, még semmit sem mer.
Nyiss egy kaput, s ébredj fel, de ne félj,
Most változtathatsz, most van egy esély!
Évek mögöttem, melyek mind hiábavalóak,
Általad azok, hittem a hazug szavaknak.
Volt egy fiú és volt egy lány...
Volt egy fiú és volt egy lány
A száraz jég két oldalán...
Elindulni nem fognak,
Csúszik a jég, elbuknak.
...És tudom már hogy ez pont az az alkalom,
Felizzik, s a füst, mint a pillanat...
Törött tollal zsebemben,
Míg jár az idő felettem,
Elkísér egy mozzanat,
Mely majdnem az a pillanat
Képzeld el a világod,
S élj úgy, ahogy Te látod,
Bízzál meg önmagadban,
S higgyél minden szavadban.
Ketten bolyongunk, Te meg én,
Sötét égnek közepén.
Lábunk nyomait csillaghad mossa,
Elhullva felettünk: álmunkat hozza.
Nincs egy árva lélek
A mesémben, hol élek,
Ott ember nem járt,
Csak én, s a Tündérek.