Fekete Dániel
Szorgosan félrevarrt angyali mosoly,
Hallom, kint a macskák nyávognak,
Sárgán ég a lámpa szobám fonnyadt falán,
Heverve vergődik az üresség asztalán.
De boldogságot kívántam
gyengévé tettetek
mit tehetnék ha ennyit érek
süllyed a lelkem és merev az agy...
Kedves barátom, Ábránd,
árnyékom nem talál mást, csak ármányt,
jelenléted hideg lett, és mostoha,
lidérc mély elmém nem gondol rád már soha-soha.
Mindannyian a csodát várjuk,
Keressük, kutatjuk bár sosem találjuk.
Ezt a kört az ördög nyerte.
Nem kérte, lopta, elvette.
Szájába lökte, nem rágta s lenyelte.
Függővé tesz a világ
Kárhozottá válok e Földön
Ha ez nem pokol
Akkor ez tán nem is kín.
A fáradt kutya is ugat,
Ha lelke nem talál kiutat,
Hiába marja mellkasát a bűntudat.
Fehér vagyok fekete lapon,
Ember vagyok e tudatlan holnapon,
Keservem kevés, mégis ingyen adom.