Ferencz Zoltán
Zuhan a mélybe, ablakon néz át,
koppan a csendben, csöppen tetőre.
Emlékét körben hagyta reményben,
egy pillanat az élet, célját elérte.
Az alakjában harminckét kártya lapos,
bár néhol harminchatra növeli a hatos.
Szomszédos országokban szintén honos,
általa vagyont vesztők száma sokszoros.
Meghasad a szívem érted,
eltiltottak engem tőled.
Lelkem hozzád vágyakozik,
szerelmem nem csillapodik.
Életérettségi
Hálával tartozok és köszönöm, hogy vagyok,
testet kapott lelkem, halálig benne maradok.
Kissé kopott, megnyúlt bőrömben lakhatok,
sürget az idő, de én mégis lassan indulok.
Méltóságosak azok az Istenadta Kárpátok,
amelyek a Teremtő Úr előtt fejet hajtanak.
És átkozottul szépek azok is, bár mostohák,
mik gyűrődtek mélyből a történelem során.
...kíváncsi szemek elé terpeszkedik.
Törékeny koruktól éltük hajadon,
néma magány, napjaikat számolom.
Húsvét másodnapján, hétfőn virradóra,
álmaim korában fekszem az ágyamban.
Ismerős illatán felém lovagol a kávém,
meghitt egy pillanat, az álomnak is annyi.
Eljött egy ünnep, ami most más lesz,
életünk talán most más irányt vesz.
Kibillenünk megszokott komfortból,
szelektálhatunk sok jót a rosszból.
Önfeledten néztem, ahogyan az pörgött,
Tengelye mentén időnként jól megdőlt.
Amint megállt, új irányba lendült,
Bal kezem által nyugat felé szédült.
Memento mori
Húsz éve már, hogy minket itt hagytál,
húsz éve pislákol sírodon gyertyaláng.
Húsz éve koszorúk faragott kopjafán,
húsz éve maradtál a föld mélyén árván.
Átirat egy jó ügy érdekében...
Én Atyám, ha a mennyekben vagy,
most megszólítom a te neved;
félelemben él minden országod;
erősebb nálam a te akaratod,
amint az elmémben, úgy a földön is.