Ferencz Zoltán
Porfelhőt görget maga előtt a szél,
fújtat, fák lombjai alatt keresgél.
Rajzol a földre kusza vonalakat,
remegnek a levelek, maradnának még.
Mezős-rétes történetek
Kedves gyerekek, felnőttek és öregek,
mindazok, akiknek szívében még élnek
azok a boldog gyermekévek, csínytevések,
hallgassátok mesémet, lassan a végére érek.
Mezős, rétes történetek 7.
Tücsökházban tücsök alszik,
az ágy mellett egy vonó látszik.
Ha van vonó, van hegedű is,
nini, az ágy alatt megvan az is.
Mezős-rétes történetek
Ide figyeljetek, kicsi, kerek szemek,
szeretnék most valamit elmesélni nektek.
Ugyan hetedhét országot bejártam,
a legszebb dolgot a nyolcadikban láttam.
Társas ág
Mennem kell, én többet nem segíthetek,
tetteidben veled lesz társnak a remény.
Nehéz lépteim halkan kopognak tova,
visszahúzzák szívemet a tegnapok.
Eső esett
Valamikor réges-réten azon fajta eset esett,
esőcseppek tengerében egy kis csiga született.
Hamarosan a Fürge becenév is ráragadt,
miután az első eső elől sikeresen elszaladt.
Mezős, rétes történetek
Kint a határon, a faluvégen,
volt egy mező, jól emlékszem.
Erről nektek már sokat meséltem,
sebes ott a patak az erdő szélében.
Visszapillantó
Tegnap volt, vagy tegnapelőtt éppen?
A Nap kikönyökölt és mosolygott az égen,
jókedvű volt, tekintete meleg, pöffeszkedett,
kezében pipa, a kék égre felhőket pöfögtetett.
Kígyózva kanyarog egy kis patak,
nemrég még egy forrásból fakadt.
Mielőtt elérte a mezőt s rétet,
az erdő mélyén heverészett.
Virágba borulva
Amikor az idő oly végtelenül nyújtózkodik,
akár egy illatos mező, ahol zúg és hullámzik
szebbnél szebb mezei virág, fölötte röpködik
megannyi nektárt szippantó, apró kis bogár.
Születésnapomra
Az életem képei egyben,
szombaton lettem negyven.
Mindent a helyére tettem,
valami mégsincs rendben.
Egy pillanat két lélegzetvétel között,
ennyi időm volt megpihenni, s a múltba költözött
gondolatok és remények mutatják utam,
hogy is feledném, amit magam mögött hagytam?
Itthon vagyok, de némán az otthonra gondolok,
megszólal egy harang, amikor kinyitom az ablakot.
Láng lobban, a lágy tavaszi szellővel egybeolvad...
"Balsors, akit régen tép", szenved...
Ezt hallja századok óta minden magyar,
Halk szavú, sokszor némán bólogató,
Kihalóban már az erős nemzedék.