Ferenczei Elena
Nem tudom, mit írjak most rólad,
csak annyit mondhatok, általad
váltam azzá, aki most vagyok,
neked köszönhettem, hogy mosolygok.
Van, ami elmúlik, és van, ami örök marad.
A szíved mindig követi az álmaidat,
soha ne add fel, küzdj keményen,
legyen szerencséd az új évben.
Eljött újra, az év utolsó hajnala.
Látom az emlékeket, ez az élet csodája.
Ott vagy, ahol kell,
A szívemben, a gondolataimban,
Nem tudlak téged elfeledni,
Szeretek rád emlékezni...
Hinni szebb napokban,
Hol a nehéz időkben
Erősen élünk,
Szeretettel hiszünk,
Istent szeretjük,
Egymást segítjük.
Fájdalom sóhajt kínzó szavakkal. Üresedés történik.
Egy lány kér segítséget. Utolsó sóhaja hagyja el...
Múltra vissza-visszatévedni érdemes.
Egy pacsirtahangú színművészről beszélni
Igazán nagy értékű. Szívvel gondoljunk reá.
Kemény tél fújt régen,
Abban a században,
Mikor is a nők harcoltak,
Ők is hadd legyenek egyenrangúak.
Nevünket felírva játsszuk el titokzatosan,
Nekünk hogyan kellene szabadon élnünk,
Képzeld csak el. Milyen jó is lenne.
Minden rosszat csak eldobni s feledni.
Szállj el, madárka, az ágra,
Hozz áldást magyar honra,
Régi kis országunkra,
Tekints vissza évszázadokra.
Dobó Istvánról
Eger bátor hőse ő mind a mai napig,
Csoda róla beszélni. S muszáj éltetni.
Nincs mit tenni. Emlékét őrizni.
Vétek hát nevét nem ismerni.
Szendrey Júliáról
Szeretett szívedet alig értette meg valaki,
Kevesen tudták értékedet elfogadni,
Gonosz, csúfos rágalmakkal illettek,
Nem is tudják, mi történt, mégis elítéltek.
Amennyi öröm van az én szívemben,
Átnyújtanék egy keveset minden
Beteg, búval érlelt nőnek,
Ne felejtsék, miért is élnek,
Van holnap, az adjon erőt,
A múltat tessék feledni,
Azt az idő eltemeti,
Nézzünk kicsit körbe...
Kedves Nagyanyám emlékére
Üres házadban szürke, fakó hangulat,
Mondd, miért nem hallom hangodat?
Itt hagytál. Fázom. Egyedül érzem
Magam. Magány szorítja szívem.
Egy nyári nap volt, emlékszem,
Mikor tebeléd szerettem,
Megfogtál szépségeddel.
Különösen a neveddel.