Ficzu Ferenc
Az üres, néma tengerparton
mint látomás, oly` messzi vagy.
Téged néznek ezer szemek,
bőröd ragyog, megsirat.
Állsz a tükörben,
Eszedbe jutsz, ahogy nézed magad.
Túlcsordul a víz,
Látásod térben, időben ragad
Szerettelek.
Leborulok házadnál a hóban.
Átázott ruhám, megfagyott bőröm...
Ha minden igaz,
nem marad majd öröm, semmi vigasz.
Ha leszakad az ég,
ha tél fia végre hazatér,
kicsordul egy grimasz,
s sírva kacag egy kis vigaszért.
Jeff Buckley - Lover, you should`ve come over
Sohasem elég.
Álmaimban térden csúszom,
Így megyek eléd:
Torkom száján sajog hangom,
Bőröm, akár fehér falak,
Szemem alatt lelked tartom,
Amennyire lelkem szabad.
Azt hiszem, hogy szeretlek,
Lehunyom a szemem, és sírok.
Felsír a lelkem,
Mindenem vele sír meredten,
Aztán könyvecskémbe írok.
Születésnapomra
Tizennyolc éve élek -
Kisangyalt remélek,
Ha szívem vére csorog,
Szíveket mesélek.
randevú
Az éjszakával randevúzom,
Mert te nem vagy itt,
A falaknak panaszolom
Szívem bajait
Miféle jogon bújsz belém,
Ha láttatnak az álmok?
Mi kéne, talán csontomért,
Tán vérem kell, te álnok?
Haláli kép
A sövényben az iszonyatos mozdony.
Az ablakon a könyörtelen hajnal...
A tükör előtt, mögött, benne, majd újra előtte
Egy arc. Egy szempár, egy karcolás az orr alatt -
Egy repedés, mit követ egy néma mozzanat.
papírra, zenére
Ha fák, ha erdők zöldjéből
Trillázó vérnektárt keverek -
Hallok majd lényem őséről,
És látom, mi bennem kesereg.
Neked írok, és te nem is tudod
A ház alatt állanak az árny-hadak.
Ott várjanak, kik szeretnek;
Árnyakat az árnyaimba temetnek