Flórián Róbert Szabolcs
A mindenség száma kerek,
hármasnak tükörképe: nyolc.
Nőknek lelke rózsa-ihlet,
férfi korképnek csak kolonc.
"Legyél a puszta eszközöm", avagy kölcsönös
Elnyűtte Anyját a kor, az anyagból
megfeszítette lelkét vélt igazán,
máshol kereste a mennyet, míg pokol
kísérte útján, ámító paraván.
Szerelmi háromszög, avagy egy ördögi kör
Cupido íjjal megcéloz,
de nem férhet e páncélhoz.
Erényem öve erélyes,
hasonló Ámor szeméhez.
köszönet az Égnek
(ropognak
hithű máglyák)
köszönet a Földnek
(ahol
a csodát várják)
köszönet az Ég
alattiaknak...
Volt itt már minden, tényleg, leszben a van.
rügyet bontó, bősz tél búsan-boldogan.
Lehetséges? Igen, ez már az ősz.
Mégis olybá tűnik, mint egy zsémbes,
mogorva, divatjamúlt nyárutó.
Hej, regő rejtem, hej, hej!
Találós kérdés a hely.
Hölgyeim és uraim,
enyhítsek a kínjain?
Van-e olyan csöndes gong,
amelyben a lét szorong,
hamis ez a kis dorong?
Az ötről egyből
eljutok a hatra,
a tizenegynek így lesz foganatja.
Változok, és körbeér a Nagyvilág.
Tükröt tár elém
a fényes délibáb.
Naná, hogy boldog vagy,
benned a Nap táncol,
derűs pillanatokat
pulzál a szíved.
Ha megáll az idő,
és továbblépdel a tér,
mi szeressünk tovább,
ez még bőven belefér.
sziromnyi létbe cseppenek
játszik velem a képzelet
a bársonyfüggöny szétröppen
fényében egy vagyok veled
álarc a szemről lekerül
a láthatatlan sors keze...
Hiányzom, jóllehet
szépen telik az űr,
ha az ember
önmagával
szembesül,
csendet vet
és arat legbelül.
Kopogtatok.
Magamra csuktam
az ajtót.
Kopogtatok.
Előttem kitártam
az ablakot.