Flórián Róbert Szabolcs
Megkérdezem magamtól,
miért írok?
A válaszom: hogy magammal
így bírok.
Lassacskán öleljél, kérlek,
eltörhet ez a pillanat
- a vágyaink nem hazudnak? -
és utána mi kimarad.
A kapukat? Be kell most csukni, ám nem fontos zárni.
Magunk elé nézve elkezdeni felfele látni
Elszalad a nyár, felperzseli tájad,
üvöltve rád szól: Kívánj tüstént hármat!
Lombhullatásom legyen hát kegyetlen
- s én sem találom a faleveleken
Már nem tudom,
hogy ki sántított.
Az idős hölgy
vagy mellette
nyelvét lóbálva
az öntelt öleb
- meglep, hogy
a békesség...
Isten tenyere
a vállamon,
tovább tetováltatom,
hogy tekintete szintén
legyen énrajtam,
s elveszettként
is megmaradjam,
mint tüzelő fán...
...zárdába térnek,
és papoké lesz
a nyilvánosház,
amit prédikálsz,
arra jól vigyázz.
Játsszuk meg azt,
hogy barátok vagyunk,
és azt, hogy ősi ellenségek.
Hasonmásokból ollózzunk
összegyűrt egységet...
Szorongat a fal
és szurkál a csont.
Kussoljál, bolond!
Elcsitul a szív,
már a sír ölel.
A háztetőket nézve
a "napra nap" családok
asztalán ropogós kenyér,
s ragyogó poharaikban
talán szőlőlé is akad.
Ki vagyok én csak ketyeg az óra
minden úgy szalad vagy egy helyben áll
ki vagy én hallgatok-e a szóra
vagy mi közöm hozzá ki mit csinál
ki vagyok én egy idegen bennem
ki magát megjátssza s ördöge van
ki vagyok én elátkozott árnyék
kiben heten laknak mind a hatan...
Időt kunyerál tébolyult telihold,
farkasbőrbe öltve bárányért kiált.