Flórián Róbert Szabolcs
...zárdába térnek,
és papoké lesz
a nyilvánosház,
amit prédikálsz,
arra jól vigyázz.
Játsszuk meg azt,
hogy barátok vagyunk,
és azt, hogy ősi ellenségek.
Hasonmásokból ollózzunk
összegyűrt egységet...
Szorongat a fal
és szurkál a csont.
Kussoljál, bolond!
Elcsitul a szív,
már a sír ölel.
A háztetőket nézve
a "napra nap" családok
asztalán ropogós kenyér,
s ragyogó poharaikban
talán szőlőlé is akad.
Ki vagyok én csak ketyeg az óra
minden úgy szalad vagy egy helyben áll
ki vagy én hallgatok-e a szóra
vagy mi közöm hozzá ki mit csinál
ki vagyok én egy idegen bennem
ki magát megjátssza s ördöge van
ki vagyok én elátkozott árnyék
kiben heten laknak mind a hatan...
Időt kunyerál tébolyult telihold,
farkasbőrbe öltve bárányért kiált.
Mondogasd csak: Sikerül!
Az asztalod megkerül,
s ami fentről rád ragyog,
lent a földi lábnyomod.
Keresztfák tövében
mécsek lelke illan,
betonlapok alatt
por zokog titokban
Jövőkép a jelen hagyományaiból
Szél indul. A poros homokszemek
felröppennek érzelemvirágunk
temetőjéről. Az ifjú-öreg
talpnyalóihoz szól: Hol van a sung,
amellyel tápláltam tüzeteket?
Az utolsó kötelék
fojtogat,
magán(y) kurgán.
Hallanod kellett
zörgetésemet.
Mellérendelt 1
Az Isten háza
egy fényforrás, benne Él.
Jónás és Júdás.
Lepkeszárnyakon surran mellém az ősz,
a partokon átívelő színmagány,
amely árnyakkal kirakott fényforrás,
ködfátyolt lengető igézet-talány.