Fodor Anikó
Kilépsz az ajtón.
Magaddal lopod az illatot,
a mi világunkat. A holnapot.
Magaddal lopod a hangokat,
pamlagon a csend fojtogat.
Láttalak...
Bohém ifjúságom titka vagy,
olyan titok, mi nyílt volt,
mint a tavaszra tárt ablakok.
Szerelem, remény, vágyakozás.
Angyal maradt velem.
Mocorgás, érkezés, élet.
A kezdetek...
Ölelés
Kezedben kezem
Hegynek ölében kavics,
Beburkolt csoda.
Nem elég a kevés,
az ímmel-ámmal kapott,
az élettől lopott
apró pillanatok.
Befűtöttek a pokolba,
hisz várnak engem oda vissza.
Várnak rá, hogy hibázzak,
hogy a haraggal vitustáncot járjak.
Két csöppömnek, ki nem enyém
A mostohánál, ha szeret,
édesebb csak egy lehet,
ki öléből szülte a gyermeket...
Piros ruhában temessetek!
Úgy akarok halni, mint ahogy éltem,
lángolón, forrón...
Csak egy pillanat volt,
Mi szerteszét futott.
Ezer apró lábon vitte a hajnal.
Félhomályban sóhajokkal
Lopta kibontott hajjal.