Franz Mercury
Mondok neked valamit: semmi lesz belőle.
megszoktad, nem?
ígérek neked, mert jól hangzik, csak így elsőre
semmi nem lesz belőle...
Időzített Valentin-napi szeretet
Az év többi napján viszont mindent szabad...
Valentin-nap lévén, gyere ide, Kedvesem,
Hadd adjak virágot, desszertet kedvesen.
Miért várnak és lassan hintáznak a percek?
Mikor áll meg az idő?
Untalan rohan a nagy messzeségbe, vagy ő is unja már?
Mit akarsz tőlem, végre mondd el már!
A Kurfürstenstraßen némán bólogattak a fák,
Napos őszi délelőtt ajtótlan némaság.
Repedtsarkú, ódon magány,
Kilincstelen, fekete ajtó-homály.
Előkelő, te fényes belvárosi ház!
Szép vagy, te fényes vagy: Matias.
Ki boldog, ki sírna, ki élveteg, ki bánja,
Ki mondja, ki hallgat, ki várja, ki csalfa.
Láthatatlan ingoványon,
Alig észlelhető kis vágányon
Utazik a Végtelen, az örök Élet!
Jegyet pénzért nem kapsz, ne várd!
Ízléstelen ólajtón fehér, leértékelt kilincs.
A bejáratnál ébren álmodó macska ült.
Falra hányt végzetek csorognak lefelé,
Homályba fojtott ágy melletti kérdések.
Szivárvány itt,
Szakállas nő ott,
Sellőlányok és fiúk itt meg ott.
Sajnos, ez egy ilyen valóság
Nem tanult meg tán álmodni?
Nem tudom. Én igazán nem tudom...
Minek járkált annyit?
Mér` nem nyugodott el?
Most meg így járt...
...Ott a fekete örvény mellett
Mint a bánat maga,
Szédülten morajlott az éjsötét Babilon,
Én is szédültem...
Éjfél volt és suhogtak a levelek,
Emlékszem rá, július végi, csendes este volt,
Nem járt senki rajtunk kívül a Kurfürstenstraßen,
Csak az emlékek kódorogtak kopott köveken.
Csak a szépre emlékezem, már ha van ilyen...
Csak a szépre emlékezem
Már, ha van egyáltalán ilyen
Emlékhamisítványok kelnek életre
Átíródik most a történelem
"aber ich war nicht mehr jung"
Csendes megemlékezés az elmúlt harminc évről,
Mint egy néma gyásznap: tompa és üres,
Miről álmodtam a kezdetekben, ha álmodtam talán...
Isten bocsássa meg nekem az elmúlt harminc évet!
November végén a lassú ködben
Suhogtak az angyalszárnyak
Lassú-lila adventfelleget hintettek
Égbekiáltó halk várakozást