Franz Mercury
Minden évben pár levél, elfajzott, üres sorok...
Semmibe szállongó, néma, udvarias rímek halmaza.
Aztán pont egy Hungáriára nyíló tetves koszfészekben ismertelek meg
Újra vagy elsőre?
Hat perc mozgó, resti magány.
Hat megválaszolt kérdés...
Már a "Szabó Ervin" sincs itt, hiába...
A fejlődés nem állhat meg!
Május, május! Kiáltva gyermeki fényben,
Naivan röppenő szépen,
Május, te május!
Kacsints te rám!
Hozz már szerelmet, kegyes, vidám!
Miért kérded, mi volt a tét?
Nem ad választ neked semmilyen lét.
Álmokból épített, reszkető várak
Rózsabimbók zajától omlanak silányra.
Mesterséges Napnak lángjában megégett,
Önhatalmúlag megsanyargatott, soványkás, matt bőr.
Akarva, erővel elnyomott gondolat!
Mondd, MIÉRT?
Ősz volt, mikor egy ködös reggelen -
Még emlékszem, milyen volt,
Nem tudom, mi lett veled,
Csak azt tudom, hogy ősz volt.
Suttogással visszhangzott szavak
Viasznyekergéses késő délután
Együtt mentünk az úton te meg én
Visszhangoztak a vad vas szavak
Kihűlt tea az asztalon,
Százezer felmerült kérdés,
Boszporuszt okádott az est,
Szorost, melyen áthágni nem könnyed,
Szorost, melyen a kihűlt tea közönye épült.
Még egyet!
Még egyet akarsz?
Még újból, még újra!
Még nem láttam jól, még nem szoktam hozzá!
Megfagyott világban tündöklő naplemente-pirost lehelő rózsa.
Szikrázik szépen a fagyban, mint oda nem illő érthetetlen.
Harmatcseppek, üres vágyak,
térdig érő homály,
üres, süppedt árnyak látnak ködös, mocskos homályt,
eltűnt falak, bontott vágyak, elmúlt egy tánc...
Falak jöttek, falak mentek, eljött egy tánc...
reménynek reménye örök fiatalság
ne múlj el soha én vágyom terád
Mint sziget, omlik össze mögöttem,
Ajtó zárul a végtelenbe...
Elmúlással van tele minden,
Ráncokat varrnak rám tétova idők,
Nézem a tájat itt,
Néha zavartan, néha elmélyedve gondolatokban,
Megújul,
Fejlődik,
Új arcot vasal rá a Végtelen