Frug Ágnes
Éjjel megszűnik a lét,
Színtelen a semmiség.
A hajnal éles fájdalommal fogad.
Dobban, fojt, szétrepeszt.
Életem egy részét kitépted,
Ki vagy te, hogy megtehetted?
Miért lehet enyém tied?
Miért tetted, hová vitted?
Egy forró nyári reggelen
Tekintetedbe olvadt tekintetem.
A mindenséget láttam benne,
Belevesztem mindörökre.
Hiányod elmondhatatlan,
Napok jönnek, napok mennek. Számolatlan.
A fájdalom nem enyhül. Feszít, emészt.
Hogyan történt ez az egész?
Szellő hátán utazva,
Pirkadattal kacagva,
Lelked szabad suhanással
Úszik, úszik magasra.
Befagyott az idő,
Hosszú, jeges ujjaival
Markolja torkomat.
Örökké április marad.
Szirmát bontja a virág, zöldellnek a fák,
Puha, langyos, lágyan omló színvilág.
Elmúlt valóság, megrendült igazság.
Nincsen már szép, nincsen már jó,
Minden tompa, fakó.
Lelassult az élet vonata,
Halkan zakatol, rója a köröket,
Sötét füstöt ereget.
Gomolygó ködbe veszett.