Fülöp Noémi Enikő
Ősi honban születtem,
éveket éltem kisebbségben.
Idegen nyelv szólt ajkamon,
a magyar nyelv az otthonom.
Jöttél,
beköltöztél,
nem kérdeztél.
Nem vártalak,
nem is láttalak,
egyszer csak
megtaláltalak.
A holtak emléke
Neki már semmi sem fáj,
lelke tovaszállt,
teste is megpihent,
emléke örökre itt rekedt.
Kis ország nagy szívvel,
piciny nép nagy emberekkel.
Darabokra szakították,
sebeit nem gyógyították.
Marosvásárhely
Szép a hely, hol születtem,
csoda volt az élet, mit benne élhettem.
Korán megtanultam, mi az alázat,
hamar megértettem, az élet mit kínálhat.
Eltelt az idő, jó emlékezni,
néha a múltba révedni.
Felidézni szép időket,
érezni régi ízeket.
Hallani a múltat, ami
minden szívet megdobogtat.
Higgy, hogy higgyenek benned,
láss, hogy lássanak téged,
halld, hogy hallják hangod,
érezd, hogy érezzék, szíved vagyon.
Egy virág,
melynek harangja titkot zár,
egy lélek,
ki a mennyből figyel rám.
Ha az érzelem kiveszett,
a nép elveszett,
mindegy a nemzeted,
ha győz az önérzeted.
A szívemet kaptam,
lelkem befogadtam,
"Csak jóra használd",
üzenték az égiek,
mikor az életemet a
Földre terelték.
Ahol a szó már
kevésnek bizonyul,
az állatokat bántják
ártatlanul,
ott eljön a sereg, az erő,
jaj neked, te állatverő.
Istenem, hozzád imádkozom,
kérdezem tőled, meddig bírom?
Mondják, a rossz sokat tanít,
ki túléli, megerősödik.
Angyal vagy az angyalok között,
kinek lelke a Földre költözött.
Fényeddel világítasz nékünk,
lényeddel tanítasz megtalálni szeretetünk.
Szeressünk akkor is, ha fáj,
szeressünk, ha nincs, ki arra vár.
Gyerekeimnek
Leányként nyuszi volt
a becenevem,
kinek később született
két csodagyerekem.