Gál János
A két napja asztalon hagyott
fonnyadó körtéd
csordultig meghatott.
Kezdetben nénik,
majd nagylányok -
később csak úgy: lányok.
belőlük aztán csitrik,
végül gyerekek lettek
míg a kínzott föld
fordul billent tengelyén
nem tudom ki ő
s hol kezdődök én
gyermekkorom se tudja
mikor érjen véget
csak mint a nap
éget éget éget...
szívem a szögön a holnapot várja
- anyám egykori tűpárnája -
csendben egy gyufa lángja lobban
fejemen átkok kavicsa koppan
a böllér rég kifente kését
a jó elnyeri a büntetését
új a szabó, új a mérték
túlélnek, akik sohase kérték...
Éj harangja fölött hófehér tulipán
Valami készül, valami készül
a szimmetria valahol mégis sérül
Álmomban egyszer jegenyére másztam
Annak ágáról falumat beláttam.
Kiáltottam egyet teli tüdőből...
Volt egyszer egy egyszervolt délután
Verebek csintalankodtak
A röhögő vadalmafán...
Hogyha kimúlok
testté válok
testvéréül ég madarainak
táplálékul föld férgeinek
válasszon, aki hallgat
válasszon, aki ért...
Gondos kezek szórták a magot
Csendes eső áztatta a földet...
Vacsoracsillag kérdi a Holdat:
- Mondd, gyönyörű-szép lesz-e a holnap?
Az alaktalan sötétségpaplan
nem lepi bokánk -
csillagok alól rugdalunk hideg semmit.
...a csúfolódó jégeső,
szeretném hinni: ő az,
ki nem mer belém kötni.