Gáll Júlia
ködben úszik a táj
ébredezik a reggel
a Nap fénye cikázva
völgyben körbekémlel
Kinyílt már a nőszirom,
a tulipán s a nárcisz,
az orgona illata
a szívemmel játszik,
bódító bársonyszirmát
a langy szél, ha fölkapja,
felrepíti felhők fölé,
jól megtáncoltatja.
Mikor megfogantál bennem,
átölelted egész testem.
Kicsi szíved, ahogy dobbant,
bennem egy tűz lángra lobbant.
Pünkösd a Hargitán
Hitújítók ellen küzdött a sereg.
Pünkösd szombatján gyülekezett.
Csíksomlyón együtt imádkoztak,
győzelmet esdve el is indultak.
Engedd megtörténni, mi megtörténhet,
engedd szívedbe áramlani a szeretetet,
engedd lelkedet szabadon szárnyalni,
engedd a vágyaidat életre kelteni
Az én Anyám is sok álmot szőtt,
ő is sok szépre vágyott
már zsenge gyerekként, mielőtt felnőtt,
sok nehézséget látott.
Én minden reggel keresem
szerelem fényét szemedben,
lesem lelkednek rezgését,
várom karod ölelését.
Itt van a tavasz,
bomlik a hamvas
rügyecske szépen,
a Nap csak félve
ontja sugarát,
menjünk a rétre,
hallgassuk együtt
a fák susogó...
illan a szürkeség
zöldellik az erdő
szívünkben melegség
szép tavasz is eljő
Ez az ember valóban Isten fia volt!
mondta a százados,
Mária szeméből a könny patakzott,
nem tudta elhinni, ily gonosz a nép,
kik tegnap könyörögtek gyógyulásukért.
Kopaszan állnak még a fák,
levelük nincs, csak az indák,
melyek átfonták a törzsük,
meghatározzák a létük.
Álmodunk a reményről,
fényről, a szeretetről,
halálról, azt remélve,
nem ébredünk fel félve.
Elillant fénye a nyárnak,
még örülök a napsugárnak,
szívem dobogása halkul,
vágyak már nem ejtik rabul.
Melyik a jó út, merre menjek,
utamon, akik elkísérnek,
velem lesznek-e bánatomban,
vagy csak ameddig jó sorsom van.
Néha látom önmagam,
ahogy veled táncoltam,
alkonyatban a bérceken...