Gáthi Csenge Mónika
Részeg vagyok.
Lelki szemem előtt homályban úszkálgat
Történet, kép és gondolat
Méhben alszik, de már gubancos fonala.
Nem lelem kezdetét, nincs neki,
Nem lelem végét, nincs neki,
S eközben a közepe is szertefoszlik.
Gályarabként utaztak ők ketten:
A szív és az agy,
Arcuk sem öröm, sem remény nem festi,
Szemük tompán mered, fátyolosan,
Tán várnák az őszt,
Ha tudnák, hogy majd eljő.
Lám, újra betoppant életembe
Az érzék, az ifjúság királya...
Ím, az ígéretes ifjúság!
Hát eléggé elfuserált,
Depissé teszi a magas BMI,
De sebaj, hogy IQ-juk a földet veri
Régen volt, de volt, mikor
Egy szót sem ismert nyelvem,
Majd azt mondtam, "nem" - mi volt??? -
Kérdezték megdöbbenve.
Ha a sötétség nagyra nő,
S egy parányi fény sem vala,
Ne félj és ne rettegj, lányka,
Mert mindjárt felkel majd a Nap!
A mellkasom, mint a vitorla,
A vihar mozgatja, hogy dagad!
Nem bánat szőtte felhők, harag.
S eső, tehetetlenség hozta.