Gina Csizmazia
Januárban még reméled,
Hogy ez az év mégis szép lesz.
Gond és bánat messze jár,
Mosolyog a napsugár.
Miért fáj, miért sírsz,
Ha a tavasznak vége,
S a mosolygó nyár után
Ősz köszönt elébed?
Sok-sok ezer éve törvény,
Hogyha hív és húz az örvény,
Ha menni kell, hát menni kell!
Vár a távol, vár az élet,
Ismeretlen messzeségek,
Ahol tovább élhetjük
Pici madáréletünk,
Kóbor vándoréletünk.
Nem hinnéd el, ha nem látnád,
Még a szádat is eltátnád.
Létezik-e földtekén
Ilyen fura képződmény?
Május végi éjszaka,
Gondolatok bús hada.
Lelkem nagyon messze jár,
Gondolatnak nincs határ.
Szőlő, szőlő, gömbölyű,
Kecskecsöcsű, gyönyörű.
Halványsárga és piros,
Kék, lila és illatos.
Fáj a szívem
Nagyon
Nagyon
Szeretet kísérjen utadon
Elmentél te
Messze
Messze
Lelked a végtelent kereste.
Hozzánk vendégségbe jár
Az ősz, a tél, a nyár.
A tavasz ifjú szívemben
Mindig otthonra talál.
Léptem kopog a repülőtér betonfövenyén,
A gépből bájos légikisasszony jön elém.
Előttem sudár ívű, karcsú testű ércmadár
Utasokra s felszálláshoz nyílt parancsra vár.
Birka lettem, így születtem,
Birkalétem megszerettem.
Csábítanak füves rétek,
Számomra csak ez az étek.
Búcsúcsókot int felénk
Az édes napsugár.
Alkonyórán láttad már?
Mily csodás a táj?
Háború
Szárnyait kitárva
Zuhan a világra,
Repül a, repül a
Vészmadár.
Pitypilitty és patypalatty,
Mi vagyunk a madarak.
Tavasz hívó szavára
Felültünk egy faágra.
Nézz csak ide le a partra,
Tenger gyomra kiontotta.
De vigyázz, mert szúrósak,
Elvágják a lábadat.