Gőbölös Andrea
Nehéz volt az éjszaka, nem jött álom
a szememre, telihold volt s felnéztem
az égre, gondolatok cikáztak fejemben,
a mai nap fájó minden ember életében,
eljött szeretteink napja, temetőbe jár...
Gyere, ülj ide mellém, nézd milyen csodás a tenger,
Látod, a nap fénye megcsillantja sugarát, s érezheted...
Vakítóan gyönyörű, kék szeme volt,
mikor először megpillantottam,
tudtam, ő lesz a vesztem, hisz
egész életemben őt kerestem.
Csatakos, nedves testem már a múlté,
beköszöntött az ősz, hulló sárga levelek
ringatóznak, lágy, puha paplanként ölelik
át a földet, a madarak elrepültek, de
találkozunk hamarosan, ne legyünk szárnya-
szegettek, búsak, sötét reggeli órák, csend
honol mindenütt, a szél, ami beszél hozzánk,
lágyan azt súgja, vége a nyárnak, dolgos...
Itt van a Húsvét, itt van újra, szép az idő,
elindult nyulam az útra, nagyon vártuk
már ezt a napot, gyerekek örülnek nagyon-
nagyon, eső áztatja most a szép zöld gyepet,
de nem szegi kedvünket egy cseppet sem,
fő a sonka és a tojás, lesz bizony sok locsolkodás,
kölni, víz és szóda az üvegben, indulnak a fiúk fekete...
Nem is oly rég meglátogatott a szerelem.
Száguldott felém, intett hívogatón, két
karjával átölelt, és simogatta arcom.
Mért nem szereted,
tiszteled az állatokat?
Mit árthat ő neked,
nem nevelték beléd
a szeretetet, mért kínzod
azzal, hogy rövid
láncon tartod, mint egy
anyátlan, esetlen barmot...
Jó reggelt! Kérsz kávét vagy csokoládét?
Mi kell neked, mi feldobja reggeled? Én a
csokoládé mellett voksolok. Tudod, csak...
Az élet nem játék, van akinek könnyű, van akinek nehéz,
ne fecséreld hasztalan dolgokra, tudj örülni, ha sírni volna
kedved, és nevess, mikor szíved szenved, a létezés, mely
megadatott nékünk oly régen, Ádám s Éva képében
szalad tova, majd a végén a fényben lesz mindenki otthona,
szárnyaljon az értelem, a mindennapi gondokat feledd,
az ész a jó döntés mindenek felett, tedd meg, amit szeretnél...
Oly rég itt hagytál, Édesanyám, hiányod
mardossa szívem. Ölelnélek, de már nem
tehetem, unokád adja át az érzést énnekem.
Mit ér az életem nélküled, sötétek a nappalok s éjjelek,
elengedted két kezem, mely forrón ölelt tégedet,
szemem boldog csillogása mára már végképp elhalványult,
mosoly az arcomon örökre megfakult, jöttél mint vad
hurrikán a messzeségből, a rombolás nem maradt el,
sivár minden az ürességtől, szomorú tekintetem rád
szegezem, látom a szemedben a kínt, a fájdalmat és
nem érthetem, ne hagyd, hogy a kétség, a bánat mérgezze...