Gőbölös Andrea
Hogy mit jelent boldognak lenni?
Kevesen tudják csak átélni,
ha a varázspálca eltört rég,
a csoda benned van, hát ne félj.
A vágy villamosán
egyedül utazom,
az ajtó bezárult
mögötted, ég veled,
nyári zápor mossa el
a hosszú út porát,
nélküled kell élnem
szomorú életem.
Megkopik fénye a szívnek,
akár a ruhának, cipőnek,
tisztulni lehet még,
de a felszínt megmarta a lét.
Szélcsend van, az illatok megrekedtek a zsírtól,
bűztől kattogó fülkében utazom, lehúzom ablakom,
páran hányadékkal küzdenek, rossz szájízzel
fordítom el fejem, már nem tudom leplezni
zavarom. A közös út értelmetlen, hajszolt jelekkel
bombázza agyam, már bánom, hogy megvetettem
lábam eme őstulok utazótáskában. Kihajolok,
nap égeti arcomat, elnyeli bőröm, mely úgy...
Csitítanám testem, mert a múltam itt
dohog a jelenemben,
álarc mögé bújik s feldúlja virággal
borított lelkemet.
Nem vagyok tökéletes, sem hibátlan,
nem vagyok istennő, sem királysarj,
pálcát tört felettem az élet,
ráncaimat én nem kíméltem.
...megnyílt a föld egy ország alatt,
kit megkímélt a föld éktelen haragja,
annak most se éjjele, se nappala.
Tömött erszényem rég megkopott,
kiürítették mind a rongyok,
rongy ember, szánd meg Isten fiát,
belőled lesznek haramiák.
Ha felhő lennék az égen,
sebesen szállnék hozzád,
oly rég láttalak Téged,
köszöntlek Anyák Napján.
Ki otthon nem tanult jó modort,
az iskolában csak órákat vett,
keservesen nyögve ballagott,
a végén Ő egy kirekesztett lett.
Láthatatlan lennék, mint a szél,
közelségem érezné húsod,
ha akarod, hozzád eljutnék,
szobád sarkában én megbúvok.