Gősi Vali
Még jégből formált szoborpark
a tér és az utca, a járókelők
megdermedt árny-alakok,
arcukon a redők, mint faragás-nyomok,
a jégszobrász - február sors-szilánkjai.
Fölfelé
A mély, rezzenetlen,
megriadt csenden
átdereng lágyan a fény,
körbevesz, dédelget,
halk neszezéssel
átsüt a lét hűvösén,
míg érik a fényben az éj...
A lélek néha oly sivár...
"rohanva végzetébe már,
hiába várja rút halál,"
füstszín` derengés a tűnt ifjúság,
de álnok kincsei, mint kísértetek,
megrabolt vágyakként még kísértenek.
Özkan Mert: Óh! Ti Földközi-tengeri városok
Óh! Ti mediterrán városok
éjjeli fényetek mint megannyi csillag
ringatózik a vízen
A kórterem - mély-altatás
az infúzió csak cseppre csepp...
Már tudom,
ez az érzés inkább
motorolaj a szerelemhez,
és persze nem kétség,
hogy valami szépség
járja át, bódító, langymeleg,
olyan, mint a vízben éledő
illatos tealevelek.
mint a tövismadár
magával vitte volna szenvedéseimet is
az enyészetbe
hogy átszivárogjon vele minden földi kín
a fényeken
de akkor megült a leomló hamuszürke köd
a holdfény sápadt részecskéi közt...
"Emlékek között foszló kelme..."
- írtad, és szívem megtelt meleggel,
ahogy mesélted, ahogy daloltad,
"de szép is volt anyám szerelme!"
Csöndremegéssel
Éjjel hazavitt egy különös álom.
Az esti csendben elém terült az otthon,
a régóta elérhetetlen távol.
Rád gondoltam, hozzám simult a múlt;
a hold kigyúlt, csillogó ezüstbe vont
egy hajdani alkonyt, és elfogott...
Hajnalban, anyámhoz
Hajnalfény árad az ablakomon,
napsugár tör át a kéklő ködön.
Tartán mintájú pongyola sejlik
kesernyés való és álmok között.
Ha akarom,
csillagok égnek homlokodon,
fény borít el fenségesen,
ha akarom,
táncol az arcodon
minden kimondatlan,
félszeg gondolatom,
és boldog vagy, látom...
Végső visszarepülés
"Valaki szívében otthonra találni
a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk."
- Robert Lawson -
*
Néha elképzelem,
milyen lesz végül
aranyló búzamezők felett
olyan magasan szállni...
Emlékszem,
milyen gyönyörű este volt...
Még nem sejtettem,
hogy ez az utolsó találkozás.
hiába
társult födelem alá mindörökre
hiányoddal valami borús lelki ínség
aki voltál kilép néha a ködből...