Gy. Orbán Éva (Evanna)
Isten tudja, hogy van - és miért olyan jó,
sokszor eszembe jut a régi gyerekkor.
Nagy doktor az idő. Medicinája tán,
hogy kedves emlékekre néha rátalál,
s a lélek borúja általa csendesül,
amint vihar után az ég is felderül...
Erdő szélén, a fák alatt
csobogva fut sebes patak.
Vidra uram épp arra jár,
tetszik neki erdő, a táj.
Hogy költő lennék? Tudom, nem vagyok,
csak leírom, amit érzek,
ha a bánat keserít meg,
vagy vígság járja át lelkemet.
választ egy jellemes példaképet
s tettei ahhoz méltók életében
üres fecsegésre nem licitál
másokat nem szapul nem is kritizál
maga körül kerüli a pompát
több pénzért sem járja ő a bolondját
érzelmeit kontroll alatt tartja
jó életének ez lesz az alapja...
Megannyi álmatlan
éjjelen
kalandozik csacska
képzelet,
gondok között az agy
mérlegel,
sok közül mi fontos,
lényeges.
Egyszer volt - vagy nem is volt...
Olümposzon felhők között egykoron
- szólnak erről régi és új verssorok -
Zeusz élt és még más tizenegy isten,
kik uralták az eget, földet, mindent
- nem mindig úgy, ahogy illett...
Ha társul szegődött hozzád a magány,
s e vészjós madár fészket rak lelkedben,
egyre csak károg: nincs tovább, oda már,
ne hallgass rá, ne veszítsd el jókedved.
Odafenn a mérhetetlen,
ismeretlen világűrben
panaszosan száll a sóhaj:
elpusztul a testem - ó, jaj...
Csak pár négyzetméter tavaszi kép,
ablaknyira szűkült panoráma.
A félős csend néma köpönyegét
ráteríti a kihalt utcákra.
Az életed könnyen nem adtad.
Harcoltál magadért keményen,
- és mert tudtad, hogy szeretnek.
Elmúlt a szent ünnep, és el a szilveszter,
Elhangzott jó szívvel sok "boldog új évet!"
Vízkereszt napjától ideje farsangnak,
Maskarás báloknak, evésnek, ivásnak.
Ékes-fényes nagy boltokban
üvegajtó tárva, nyitva.
Betódul a sok-sok ember,
ajándéknak mit vehetne?