Gy. Orbán Éva (Evanna)
Gólyafészek a kéményen
puha fűvel kibélelten,
kis gólyák már ott pihegnek,
nyárra meg is erősödnek.
3 Tanka
Bújnék öledbe,
ölelnélek karomba,
elringatnálak,
és kedves szép daloddal
mosolyt csalnék szemedbe...
Bűnös vagyok, Uram, bocsásd meg a vétkem,
mert gyenge vagyok, adj ahhoz képességet,
hogy megbocsáthassak a vétkezőknek!
Hisz gyarló az ember teremtésed óta,
inkább bűnre hajlik, mint tenné a jókat
- bűnös, önmagát ismétli újra, újra.
A barátság matt,
fénytelen még kezdetkor,
mint a nyers gyémánt.
Idővel - ha csiszolod -
lesz fényes briliánssá.
Szabadságról szól madarak éneke,
párjukat hívják a kopár ágakon,
szabadságról dúdol, üvölt böjt szele,
kerget felhőket, borzol bugát tavon.
Lelkemből szólnak
panaszaid; álmokban
régmúlt és jelen,
melyekre az idő vet
árnyékot vagy fényeket.
Itt a farsang, jön a tavasz,
szív megdobban - ó, a ravasz! -
párod öleld át!
Fogd poharad, koccints egyet,
szívedben csak öröm legyen,
táncol a világ!
Hideg este szélfúvásban
bezörgetnek minden házba
betlehemes szőrgubások,
hallik csizmaropogások.
Ó, Uram! Hallgasd meg a könyörgésem!
Nagy kérésem van az eljövendőre,
Mert az emberek - bármerre is nézel -
A türelem hiányától gyötrődnek.
Tudjátok-e, miért vannak ablakokban
És miért fénylenek a cipők is jobban?
Lehet találgatni, de tudjátok ti már,
E napon jön Mikulás, pont hatodikán.
Lopakodik huncut, kormos kísérője,
Ő a virgácsosztás fő-fő felelőse.
Sűrű köd még nem lepi be a házakat,
Zúzmara sem dermed a kopasz fák alatt.
Egy-egy sárga levél kényelmesen libben,
Néhány társa a fán marad, s búcsút intnek -
Tarkállik fák alatt őszi levélszőnyeg.
Vágyaik hajtják az embert,
nagy tettekre sarkalják,
tudást szerez, mesterséget,
és a világ négy sarkát...
Makkját potyogtatja egy vénséges tölgyfa,
Ijedten csörtet át egy vaddisznócsorda.
Szilva, szilva, te kék, hamvas és mézédes,
szeptember közepén gyümölcsöd már érett.
Gyöngysorként függsz fenn a meghajolt ágakon,
zümmögő népséget csábítja illatod.