Györe Kató
Szőrös száron lengő, ringó,
Kecses, karcsú virágbimbó;
Két pici, zöld bársonypapucs.
Benne szunnyad még a pipacs.
Búsul a hóember,
Sapkája már nem kell,
Sírásra áll szénpor szája,
Elgurul fazéksapkája.
Bimbó voltam ágán,
Élet csodafáján;
Terméssé, ha érlelődöm,
Aláhullok némán.
Ne hints te rám virágzáport, mert nőnapon úgy illendő!
Még csak ne is mosogass el helyettem egy évben egyszer!
Barna csigaháznak toronyszobájába
Van az én kedvesem örökre bezárva.
Harmat hajló fűszál ívébe feszülve,
Vágyik énutánam, majd` meghal szegényke.
Tudod, ki voltam nélküled?
Éretlen, hideg nő, kinek
Álarca volt a férfias,
Kemény nyerseség és a dac.
"Belőlem él!" - üvölt a múltam
"Emlékeit én őrizem.
Fájdalmait mind eltakartam,
bizakodóvá én teszem."...
Nézz a sötétbe,
ha magányod ölébe hullsz,
törtszárnyú, fekete madár!
Iszonyú börtönébe zár a csönd,
nem szabadulsz.
...éjsugár lövellt az égre,
s beszórta csillagokkal
fejem fölött a végtelent.
Énekmondó Dávid királyt én már oly régen tudom;
Először még a Nagyanyám mutatta meg az udvaron
Vézna kézzel, horgas ujjal egy szép, teliholdas estén:
"- Nézd csak, lyányom, hogy muzsikál fönn a Holdban Dávid király!"
Azóta, ha érzem magam szomorúnak és egyedül,
Föl-fölpillantok az égre, nézem a nagy koncerttermet,
Amiben a hallgatóság sok-sok pici csillaggyermek,
S lelkem akkor úgy betölti az a varázslatos zene...
Nagyanyám kisujját, Anyám édes ölét
El ne irigyelje tőlem a vaksötét.