Győrfi-Bátori Péter
Emlékezz majd rám,
Mikor már nem hallod hangom,
Mikor szavakká zsugorodik testem.
Nincs mit mondjak
Kérdezz bátran.
Nem létezek,
Nem vagyok
Ebben a világban.
Nem tudom, nem tudom
Miért remeg bele a hangom
Még mindig, ha neved kiejtem.
Visító valóság
Süvít át életem egén,
Majd lágy szellővel
Édes víz mossa arcom,
Ölembe tartva jövőm...
ólomba csomagolt szívem
tépem,
keresem, kérem
szilánkokra tört érem...
Felébredtem,
Kinézek az ablakon.
Most a Napot látom,
Vagy a Hold játszik
Velem bújócskát?
Baráti hangod
Lágyan cseng a fülemben.
Remélem a csend
Megőrzi titkom,
Érted minden este
Halkan imádkozom.
Lassan száll fel a gőz
A testemről
Szabadságot ordítva.
Kecses kis hazugságait
Szanaszét gurítja.
Ó hányszor meg hányszor
Kiáltott fel hangunk.
Álmokban éltünk,
Melyekben jó volt elmerülni.
Gyermekek voltunk,
Fájdalmas volt felébredni.
Ó bárcsak elfelejthetnék mindent...
Csak egy pillanatra.
Kitörölhetném az utazást,
A szerelmet,
Szülőket,
Testvéreket.
Felemészt a közel.
A távolság eltaszít.
Belenézek a tükörbe,
S kitárja szárnyait.