Halász Zoltán (HalaszZ)
Csordulj ki, szívem!
Csak menj, ha már nincs bennem hely!
Árassz el mindent!
De van, hol csak vendég leszel.
Az időmben én már nyakig gázolok.
S bár tudom, e korra mit mondhat a jog,
míg reszkető kezeddel kezemet fogod,
addig, Édesanyám, én gyerek maradok.
Hogy kezed kezembe zártam,
vers helyett dalt írni vágytam.
A refrént megírtam gyorsan,
s van, mi még rejtve a sorsban...
Az angyalok nyelvét beszélik még -
Két kicsi lányod nevelése szép.
A szíved tud csak így tanítani,
Sosem lehet annak elfáradni!
Az élet meghajlott peremén
a szépet már máshogy látom én.
S a hangod tán fülemig nem jut el,
az érintésed újra felemel.
Ha nyitva van a szemem,
akkor látom álmom.
Aludni szenvedek,
mert minden percét bánom.
Visszajött, s tudja, gyűlölik,
miért nem őt vitték a frontra,
Itt van - akár, ha leköpik -
amit ígért, azt betartja.
A legszebb a nő, ha boldog.
Ezt kívánd, s ne csak egy napot!
Legjobb, ha őszintén mondod,
s vidám tekintetét kapod.
Hát eltelt már negyvenegy év,
s Te még színes virágot lépsz,
és felettük lebegek én
kettőnk rózsaszín mezején.
Valentin napján mondd, mi az, mit adhatnék?
Érző szívemet fogd - nem titkos ajándék.
Egyedül nem tudnám, hogy hogyan kell élni,
Melletted lehet csak a holnapra lépni.
Te ne nyújtsad felém vigaszra karod,
Jaj, hagyj már, most sírni akarok!