Hampuk Zoltán
Mondd, mit érsz, ha nincs más, mint az életed?
Árucikk vagy, pénzért bárki megvehet!
Még hiszed, kiutadat csak így leled.
Hiszed, hogy házat, ékszert elérheted.
Az emberi lélek bugyrai
néha fel tudnak forrani.
Lehet veszteség, gond, öröm.
Mikor... zárul a saját köröd?
Hiányod átjár, mint huzat a házon,
Hiányod miatt magamban fázom.
Hiányod kísért éjjel és nappal.
Hiányod... nem szűnik a virradattal!
Túl már az életem delén
útkereső e költemény.
A sötét erdőben járok,
kiútra itt nem találok.
Szerették, pedig még meg sem született,
védték, óvták tétova lépéseit.
Szülői szeretet féltőn áradó.
Az a boldog osztálykirándulás.
E világra hozott sorsom,
hullámként sodort a dolgom.
Vitt a hegyre, mély lapályba,
csalfa ígéret szavára.
Fényedre és nyugodt ihletedre: @harminchat
Nem! Nem létezik, ily poetes halál.
Mondani nem él... Nem! Azt nem lehet!
Mert most hiányzik, csak így... csak így mehet!
Te vagy... a költő, a tanuló és a tanár.
Indur, pindur, kis mese,
nem hallotta senki se.
Napsugárral érkezett,
csiklandozza két kezed.
Jöhet még pár nagyképű, jó tanács,
mit úgy adhatna bárki... bárki más!
Tudod, az élet nem foszlós kalács,
ez realitás, tán nem is vitás.
Dalolni néha olyan egyszerű,
gördül, simul minden fontos szabály...
Faragatlan szabad szonett
Bizony, mondom, szonettírás egyszerű,
de kalitkába zár a sok szabály,
hisz lehet az ember szabad szellemű,
de köt jambus vagy szótagszabály, hatály.
Világra szöktem, rám se néztél, elmentél,
ellenünk de sokat tettél!
Mondd, kin kérjem én most számon?
Velem játszottál az ágyon úgy, hogy fájjon!
Büdös pelust büszkén, nevetve cseréli,
közben életét meséli.
Nem néz, akkor is rád figyel,
a tipegésed neki maga a siker!
Mondja nekem Rím Elek,
éppen verset rímelek,
és betűket gépelek,
sorokat remekelek.