Hampuk Zoltán
Reggel nehezen ébredek,
az ágy még fogja részemet,
álom tartja még két szemet,
és játssza a főszerepet.
Illeg-billeg a szárnya,
nádudvari kaszárnya.
Kölyökgólya kelepel,
ez a kislány szerepel.
Tavaszéjjel holdfényben,
délről jött langyos szélben
öreg fák közt ballagok
és neszeket hallgatok.
Nádkeresztre hártyapapír,
fényben csillan, mint a zafír.
Az ékes farkak lobogók,
szélben egyensúlyt táncolók.
Ibolya, kék kis virág.
Mesélj! Milyen a világ?
Meleg, csalóka a fény,
és éjjel dermeszt a dér.
Harcol az ősz öreg nyárral.
Úszom sodró betűárral.
Tündér mesél, rigó fütyül,
fülben csörrenő csönd csücsül.
Gondolat felragyog.
Betűket keresve,
rímeket szeretve
jönnek a mondatok.
Hol volt, nem volt, talányos mese szólt,
melynek egy fele talán igaz volt.
Kumdari szél kérdő regét mormolt.
Mondd! Mesélő vajon kire gondolt?
Kumdari kis bari,
Mit lehet hallani?
A gyermekágy táján
Mindent sírás jár át.
Kumdari kis bari,
Mit lehet hallani?
Kerek erdő, magas domb,
Őszi útra hulló lomb.
Hova lett két apró gomb?
Ha én vevő lennék,
Sok szép betűt vennék.
Összeraknám sorba,
Egy színes csokorba.
Hideg, dermesztő a szél,
kopasz ágakon zenél.
Tamás ép arra járt,
tündérre rátalált.
Valahol egy tanársegéd
kívánta a lakáscserét.
Pénze nem volt, csak tudása,
és kopott volt a ruhája.
Szeszélyes vagy, kecses Zita.
Ezen tán nem lehet vita?
Mosolyoddal csábító,
Szép szavaddal ámító.