Hampuk Zoltán
Hideg, dermesztő a szél,
kopasz ágakon zenél.
Tamás ép arra járt,
tündérre rátalált.
Valahol egy tanársegéd
kívánta a lakáscserét.
Pénze nem volt, csak tudása,
és kopott volt a ruhája.
Szeszélyes vagy, kecses Zita.
Ezen tán nem lehet vita?
Mosolyoddal csábító,
Szép szavaddal ámító.
Nézd, itt egy babakép,
Babkönyv és babakép.
Édesanya arra néz.
Édesapja odalép.
Zöld gyöngy csillan a hajnali fűszálon,
tó felett lebeg ezüstpára bársony.
Forr, zúg a tenger árja,
a hajónk pórul járt ma.
Lékünk van, elsüllyedünk!
Mondd, vajon mi lesz velünk?
Rád gondolok, ha napsugárban mosolyod látom.
Rád gondolok, ha a bőröd bársonyként simítom.
Szikrázó szemed szédít a csillagragyogásban.
Bájos, kedves hangod hallom zene varázsában.
Ez a vonal körbemegy,
éppen csak egy krumpli lett.
Ez a vonal körbemegy,
jóval nagyobb krumpli lett.
Mondd, mit érsz, ha nincs más, mint az életed?
Árucikk vagy, pénzért bárki megvehet!
Még hiszed, kiutadat csak így leled.
Hiszed, hogy házat, ékszert elérheted.
Az emberi lélek bugyrai
néha fel tudnak forrani.
Lehet veszteség, gond, öröm.
Mikor... zárul a saját köröd?
Hiányod átjár, mint huzat a házon,
Hiányod miatt magamban fázom.
Hiányod kísért éjjel és nappal.
Hiányod... nem szűnik a virradattal!
Túl már az életem delén
útkereső e költemény.
A sötét erdőben járok,
kiútra itt nem találok.
Szerették, pedig még meg sem született,
védték, óvták tétova lépéseit.
Szülői szeretet féltőn áradó.
Az a boldog osztálykirándulás.
E világra hozott sorsom,
hullámként sodort a dolgom.
Vitt a hegyre, mély lapályba,
csalfa ígéret szavára.
Fényedre és nyugodt ihletedre: @harminchat
Nem! Nem létezik, ily poetes halál.
Mondani nem él... Nem! Azt nem lehet!
Mert most hiányzik, csak így... csak így mehet!
Te vagy... a költő, a tanuló és a tanár.