Hampuk Zoltán
Hó seper az ágak között,
sötét felhő fejem fölött.
Hideg szél borzolja tollam,
mond, a jó menedék hol van?
Holnap jönnek az unokák,
de tiszta hideg a szobám.
A télen még nem fűtöttem,
mert bukszám üresen böffent.
Kumdari kis Bari,
mit lehet hallani?
Talán két éve lehetett,
egy vadóc Bárány született.
Csacsi vagyok, megáztam,
hideg szélben megfáztam.
Kórral fekszem az ágyban,
vacogok hideglázban.
Versemben, ha nincs lélek,
megírni nem volt érdem.
Versben nincs egy gondolat,
minek róttam sorokat?
Ó, nagy idők voltak az éltem alatt,
volt, hogy szinte megállt a lélegzetem.
Idő az elszállt, akár egy pillanat,
csak néztem, és üres maradt két kezem.
Szerették, pedig még meg sem született.
Szeretve tette első lépeit.
Bírta az iskolát, hol tudást szedett.
Szívében őrzi kamaszkor fényeit.
Mondd, az ocsmány valót eltakarni
mért? Mázas díszleten átlát a szemem.
Minek magad képzelettel becsapni,
hiú ábrándba merülni szüntelen?
Violatinta,
matekleckémre ömlött,
mint az őszi ég.
Másolnom kell... nincs beszéd,
súgtam hát, segítsetek!
Bor és szikvíz elegye,
szomjoltó a szerepe.
Hűvös rizlingre szóda,
ezt iszom reggel óta.
Szonettkoszorú VIII. levél
"Rajtad széttörve patakzik tovább"
a csend, csermely csobogást visszalopva,
így mindenség lehet a néma szolgád,
mely a sorsok ezreit összefonta.
Szonettkoszorú VII. levél
"Csalogány dala hiába üt célba,"
hiába erjed az élet kovász.
Hűs, hideg szoborra magad vagy példa,
hiába száll hozzád a néma fohász.
Tél köpenyébe burkolódzom,
a hideg hóval takaródzom.
Megfagyott szemem üresen néz,
de szívemben az emléked ég.