Hamza Anikó Julianna
Üres az iskola, nincs benne élet,
Mint egy elvarázsolt kastély, nem jár benne lélek.
Nagy a csend, a termek üresek,
Mint egy szellemjárta épület.
Tél van, esik a hó,
Minden fehér, ez jó.
Ropog a hó a talpunk alatt,
Mindent betakart és így maradt.
Lépek egyet, ropog a hó,
Talán én vagyok a télapó.
Sötétben járok, csizmát látok,
Ajándékomat lerakom nálad.
Jön az ünnep, várod már!
Sok édesség és ajándék vár.
Meghitt ünnep oly csodás,
Együtt vagyunk, nagy család.
Itt vagyok egy házban, mi nem az enyém,
Hol az otthonom, ki tárt karokkal jön elém.
Mindenhol vagyok, de nem az igazi,
Egy fedél kell, mi ezt enyhítheti.
Álmaimban messze járok,
Felhők felett szárnyalok.
Nincs akadály, mi legyőzhetetlen,
Mindent lehet, én így szeretem.
Lehet, hogy őrült vagyok,
Lehet, hogy nem hódolok.
Lehet, hogy a felfogásom bolondos,
Lehet, hogy a saját utamon ballagok.
Ha el akarsz szökni a világtól,
Emlékeidbe merülve vándorolj.
Gondolj vissza a szép dolgokra,
Mi mosolyt csal az arcodra.
Talán egy aranyhalat,
Ki lesi minden kívánságomat.
Vagy egy bohóchalat,
Ki csak a szívemmel játszogat.
Látom, hogy szenvedsz, én is szenvedek,
Egy kimondatlan szó, mely minket éget.
Nem szabad, tudjuk jól,
De oly jó, ha átkarolsz.
Szeress engem, mint hold a napot,
Mint ég a csillagokat.
Kik örökké egymáshoz tartoznak,
Kik csak egymással boldogok.
Az éjszakában hull a hó,
Fehér lesz most minden.
Valaki örül, valaki nem,
De a télapó csak kacag ezen.
Nyisd ki szíved, lelked,
Szomorúság hadd kerüljön el téged.
Nevess, mert az jót tesz a testnek,
Boldogságod átjárja lényed.
Ne sírjatok, ha nem vagyok,
Nem hagytam túl sok nyomot.
Enyém volt, mi enyém lehetett,
Így éltem le hát életemet.
Milyen kegyetlen az élet,
Azt szeretjük, akit nem lehet.
Tiltott gyümölcs oly édes,
Lopj egy csókot, ha lehet.