Hanik Boglárka
Megragadtak a képek.
Lila, selyem, barna.
Mámor.
Szerelmem, te kire vigyázol?
Raboljuk az időt...
Vagy az idő rabol bennünket?
Fogja a kezünk,
S el nem enged minket.
Zöld és barna bokrok
üdv néktek!
Fáradt szemmel
fordulok felétek
eme fázós napon.
Végre azt hiszed boldog lettél,
Elvégre mindent megtettél.
Már csak egy láng pislant benned,
Mely felidézte minden tetted.
Ezek csak hangulatok,
Amelyek padlóra tesznek engem,
Ennél többet nem adhatok...
Veled akarok élni
Mindent neked adni
Pillangós réteken, a föld fellegében
Együtt szállni
(A Film versbe foglalása)
Ez a történet egy feleségről mesél,
Aki szeretetben és összhangban él
Fut sebesen a város belsejében
S belerohan egy sejtelmes idegen
Felsegíti a nőt kedvesen
Az asszony ránéz szendén, peckesen...
Hát, elfogott az öröm,
Hogy mért? azzal én sem törődöm
Könnyen jött, se nem tudom hogyan megy,
De nem engedem, kezemmel szorítom erősen
Mennyi remény szállt el mellettem
Miként fáradoztam szüntelen
Kérdem én... minek?
Mikor senki nem vette észre
Süket fülekre találtam
Mégis beszélek
Kopár, üres az ágyam
Én nem élek.
Drága kedves anyukám
Anyák napja hajnalán
Fogadd el e virágot,
S hallgasd meg mit kívánok
Libabőrözik a hátam, akarom
Fázok, didergek, de ezt nem akarom
Sokszor eszembe jut ilyenkor éjjel,
Hogy az emberek, mért nem szeretnek ésszel
Csak azért, hogy mindenki értse
Leültem az ágyra, és úgy gondoltam verset írok
Most még a telefonból hallatszik a zenei sikoly
Még van fél órám, amíg nem kell mennem
Úgy gondoltam, ezalatt leírom a versem