Hecz János Sándor
Mért` akarják elhitetni,
semmi nem lesz úgy, mint régen?
Más szórakozást keresni
nincsen kedvem, kérem szépen!
Ma koldus sem vágyik díszes koronára!
Védőmaszkban léphet csak a maszkabálba.
Sőt, vigasságot sem nagyon látogathat,
mert a mulatságok idén elmaradnak.
Mi csak adaléka voltunk egy levesnek,
talán még időben minket beletettek.
Nem érezte ízét belefőzött szájam,
hiszen többiekkel egy leveses tálban,
néha megkavarva, időnként kimérve
lettünk fura étek nem becsült betétje.
Bízz magadban, ember, tiszta szívből kérem.
Olyan lesz az ünnep, vagy még szebb, mint régen.
Lopj vissza sorsodba újra vidámságot,
Derűsebbé válik éved, majd meglátod.
Oltsd el a múlt évnek zord, fekete fényét,
Gurítsd el messzire a bánat fekélyét.
Új év, új remény
Írhatnám, hogy megint
búcsúzok egy évtől.
Elmém nagyot legyint.
Most csak az elégtől!
Attól félek, megint elrontjuk a gyomrunk.
Karácsonykor szinte mindig ez a sorsunk.
Halászlé, rántott hal lesz asztalon bőven,
hívhatjuk az orvost ismét még időben.
Ha nem hiszed Istent, mért` bíznál emberben?
Nyílik ezer virág réten s a kertekben.
Azt ne mondja senki nekem, hogy ezt érti.
Végső segítséget égtől miért kéri?
Újra itt az ünnep úgy, mint minden évben.
Valahogy mégis más. A szívemben érzem.
Hiányzik vásárok színes, szép világa,
vágyom utcáinkon a sürgés-forgásra.
Azt, hogy "Maradj velem", már hiába kérem.
Könnyet csalsz szememből, mint "Homok a szélben".
Olyanok nem lesznek többé az "Évszakok",
"A csönd éve" bennünk fájó nyomot hagyott.
Miklósnak már tegnap bosszús volt a kedve!
Szánkó alá friss hó honnan is jöhetne?
Hó Anyó hét éve elment szabadságra,
a párnáját bizony, már hideg sem rázza.
Miklós Bátyám, hiányoznak már hószóró fellegek.
Szánkózni elfelejtenek mind a mai gyermekek!
Nem látni egy jégcsapot sem régen az eresz alatt,
úgy látom, a hólepte táj idén megint elmarad.
Ide sodort a szél még kilencvenhétben,
nyugodt öregkorom lesz, hittem, reméltem.
Akkor nem nevezték városnak e tájat,
ám nagyon jólesett, hogy itt szívvel láttak!
Valami már készül keleten, én érzem,
egy még halvány csillag készül fel az égen.
Keresik, kutatják napkeleti bölcsek,
hol lelik meg jelét, Megváltónk, jöttödnek?
Firkálmányaimat várja már a nyomda,
az irigyeimnek nyúlhat most az orra.
Ki megtisztel engem, és majd elolvassa,
érdemtelenül is emel a magasba.