Hedniskhjertad
Nincs semmi, mi én lennék,
Nincs semmi, mi belőlem fakadna,
Nincs semmi, mi igazán élne bennem.
Lemenő alakfestő narancsszínei a fénynek,
Bennem az érzések halva élnek.
Létezésem ritmusai, létezésem színei
S formái kívül-belül élnek
S ha néha sötétek is, részei a fénynek.
Hulló esőcseppek folynak arcomon,
Mossák könnyeim helyét,
Melyek sosem hulltak,
S megnemszületésben léteznek,
Irányom a nemlétező jövő
Örvényéből árad felém,
S a hullámok az illúzió-külvilágban csitulnak el
Fekete cseppjei
A szív ürességének
Kötött félelem és fagy
Elsöpör belső viharom
Az úton avartáncban csonttá
Fagyott fák...
Izzó szemed fénye
elrejtve tüzes hajkoronád rejteke által.
Sóhajod, mit visszhangoz szívem dobbanása.
Te vagy napfényem holdvilága,
mi lelkem tengerén hajóm navigálja,
s hiába keresem lépted, alakod,
mert elme nem tudja, hol vagy,
csak szív, mi dobbanja: létezem, vagyok.
Az iszony ragacsa, mi elborít,
A magnetikus homály előcsarnokain át nyúlik ki feléd,
Az öntudatlanság fekete iszapjából csírázik egy sötét burjánzás,
S miből árad, elnyelte rég már, s nincs kiút.
Az őrület tépett szárnya
Ránt le engem a homályba
Félelemeltelített sikolyom visszhangzik
Mikor egy belső kapu kinyílik
Mi vár ott rám?
Mi a következő bűntükröm
Mely visszaviláglik rám?
A nyitott szív, mi sokat szenved...
Ha nincs hang és nincs információ,
akkor nincs felület, mit mások dühe,
önelégedettsége őrölhet.
Nyugtató folyóként ömlik a csillogó égi fonál,
Mely összekapcsol, s életnedve bennem folyik tovább.
Sötét forrás léleküregem legmélyéről,
Melyből a megkülönböztetés elve élő tűzfolyamként tör elő.
Körülöttem mégis belül az érzelem tér és idő.
Az üresség vákuuma, mely belem szívja az életet,
Melynek hiánya eddig éltetett.
Fájó sajgás szakadozott folytonossága.
Utólag tükörképünk szemünkbe néz,
Ahol bennünk tüzünknek tápláléka van, ott lobogva ég!
Fodrozódó hullámok, melyek simogathatnának is,
Ha nem kavarognának oly őrült energiával.
A visszaverődések erdeje itt, belül
Fokozódó számú és intenzitású észlelés bennünk.
Mocskos könnyek, hamvadt csokrok,
Fáradt szomorúság,
Mely élettelenségem kútjából tört elő.
Sötét tüske, mely robbanásra vár,
Fény, mely mélyen izzik.