Hegedüs F. Gergő
Hogy lehet az élet ily kegyetlen,
Mikor minden fejetlen?
Az álmok és a barátok hamar tovaszállnak,
Így vigyázz a szavakkal, mert ártanak!
Az este közeledtével, hátad mögött hagyva a napi gondokat,
E pár sor olvasásával feleded bánatodat.
Ki téged bánt, szemem elé ne kerüljön,
Mert olyat mondok, hogy mindenki megőrüljön.
Édesanyám, ki világra hoztál.
Köszönöm neked a sok szenvedést, mit értem adtál.
Ha úgy érzed, szíved elrabolták,
Ne törődj a jelennel.
Az idő mindent meggyógyít.
S nehogy félreértsd a méhek üzenetét!
Egyszer, egy szép napon a pacsirta énekelt.
Hangjára mindenki figyelmes lett.
Az a dallam oly kellemes volt,
Mint egy nyári zápor.
Elhozta nékem a gyönyörű emlékeket,
Melyet szívemben őrizgetek.
Próbállak téged temetni,
De az emlékeim nem hagynak feledni.
Mikor leülök a fotelbe, mindig te jutsz az eszembe,
Hogy mért nem bújsz ide az ölembe.
Úgy álltam hozzád, mint egy jó barát,
De rájöttem, mégis több vagy annál.