Hegedűs Gábor
Karsai Tibor emlékére
csak a döbbenet
mi ilyenkor
agyunkon átszalad
néha még beszéltünk
hallottam hangodat
poéta voltál versfaragó
mi röpke pillanat alatt
mint gitárhúr zene közben...
puszta létünk felett
délibábok tarka
hazug álomképei
lebegnek tova
furcsa mákonya
a földi létnek
beszippant de
meg nem érted...
nem imádkozom csak megköszönöm
mindennapok kemény ütéseit
keresztem vállamon az utam nyögöm
emelt fővel járok csak most csak itt
az elmúlt élet csendvilága bódít
apám ott túl a végső horizonton
álmomban szavad oly sokszor szólít
ébredve nyomod hiába kutatom...
ha most élnél mit mondanék neked
köszönet hála csak elcsépelt szavak
emlékek hada mi agyamban repked
vetíti elém... talán... a sorsomat
eltört mállott leszakadt
gomb hát sej
rózsaszín álmokkal
a ködös holnapot
nem érem el
érzi a veszélyt
mégis megy tovább
roppan a talp alatt
egy kicsi bogár
kitin páncélja
ennyi volt a léte
nem figyelsz rá
de a helyébe...
Hol egykor bálvány állt helyette,
most szobrot képet imád a nép.
elfogyni látszik minden ami szép
sikolt a csend íve megremeg
vírustánc a zilált világban
éhező kezekből vesz el kenyeret
ma te mégy majd el
holnap valaki más
világ harca
a "vírus-tánc"
mi mélybe taszít
nem jön el ma sem
- hiába a hit -
a feloldozás...
"Igazán és végleg téged várlak,
érdes tüllben gyere lassúdan,
horzsolj végig s hagyj itt örökre
izzó kikerics-koszorúban"
Nagy László: Én fekszem itt
anyácskám ízlelgetem ezt a szót
mely sok örömet szépséget takart
érzem fájlalom a szörnyű valót
mit a fiú elhinni nem akart
karjukon virág az ajkukon dal
így vonulhatna sok végzős diák...
"Szétszór a sors, mint szél a port, ki tudja, merre vet.
De szívünk egyszer visszahoz ölelni titeket.
Ne fájjon hát a búcsúzás, ne sirass, hű barát!
Még visszatér a vén diák, viszontlátásra hát!"