Hegedűs Gábor
Halkan sikolt a csend körülöttem,
némasága a szívembe mart,
dal formálódik lágyan fejemben,
elűzi talán a csend-zivatart.
anyácskám ha ma is élnél
könnyebb lenne az életem
hosszan mesélnél beteg fiadnak
az élet milyen volt nélkülem
gondolkodj el rajta
te az egyetlen
ki tépi szaggatja
élete vaskos láncait
keresztjét vonszolva
indul a hegyre
bevégezni végre
földi kínjait...
az én lajtorjám
mit súg az ösztön eljutok az égig
ácsolt lajtorjám már eget ostromol
minden apró lépés kín és fájdalom
óhajom tán isten tenyerébe hull
Hervad a virág, szárad a fa,
ha nincs eső, ha nincs locsolás.
a hajléktalan miről gondolkodik
míg egyedül bolyong az éjszakában
kezében minden vagyona látszik
két rongyos szatyor egy szakadt paplan
szürke árnyak a szürke falakon
s vad viharral köszönt be a tél
feladni soha de nem tudhatom
a sejtelmes éj majd miről mesél
kitárul lassan a panoráma
vágyat alkot a képzelet
a sötétséget a fényre váltva
hiszem a szép is igaz lehet...
csodákat rejt a nagyvilág
nyílik sok ezer vadvirág
ott a természet lágy ölén
sétáltunk olykor te meg én
szegény rózsa ha jön a tél
lehajtja illatos fejét
anyatő levele lehullott
a földön hever szerteszét