Herczeg László
"Végszó" után
Az élet értelmét
Nem kell már kutatni.
Szilárd lett a hűség,
Irányt kell mutatni.
Boldog névnapot, szép szemű leány!
Napok óta egyre azon gondolkodom,
Hogy szólítsalak meg ma a névnapodon.
Egyszerűen? Kívánva neked boldogat,
Vidámat, szépet, mit csak adhat az élet?
A mai nap... talán
Legdrágább perce volt, mikor
Téged szólító ajkak
Szóltak, zengtek éneket,
Keresték kegyedet,
S rögtön mosolyt csaltak
Orcám belső térfelére.
Ó, édes, igazán sajnálom,
Neked nem tudtam,
De szívemet most
Őszintén feltárom.
Negyvenkét éves lettem én,
S újra születik egy költemény.
Itt billegek életem delén,
S többet megéltem, mint azt
Hajdan reméltem én.
Ünnepelünk...
Most vagytok csak igazán szépek,
Ráncaitokban ma nem látszanak az évek.
Virággal köszöntünk, meg sok bókkal, csókkal,
A mai napon telve vagytok álhódolókkal.
Téged dicsőítő melódiát hallom szólni,
Szívemet pedig zakatolni,
Mert szorít belülről az a fájdalom,
Mely egy ideje kínlaszt túlságosan is nagyon.
Nekem ez a vers majdnem olyan drága,
Mint barátnőm szép szeme világa.
Cseng, bong a rím, öltöztet és láttat,
Lelkem mélye titkokat feltárhat.
Felhagytam az élet
Értelmét kutatni,
Otthagytam a hűséget
Végtelen keresni.
Múlt és jövő harcterén vagyok
A most, a jelen embere
Ki első sorai után
Bután így kiált: Le vele!
Kedves voltál nekem,
De szerettelek!
Veled keltem reggel,
S a harang nélküled
Nem is jelezte a delet.
Ha már csak rohanni tudsz,
Én akkor is
Lassítok, sőt fékezek!
Költő lennél,
Herczeg László?
Vagy csak egy
Újonnan született
Dicsőségre váró?
Kerek erdőn innen és túl
Iszkol Szaladka, a kis nyúl.
Vetve vállán keresztbe
Ámokfutó cipője.