Hillai László
Őt keresem fűben, fában,
réten nyíló kis virágban.
Remélem, hogy megtalálom,
csakis ő lehet a párom.
Nem szól még a fülemüle,
lekonyult a nyuszi füle.
Eljött már a Benedek,
mégsem hozott meleget.
Teher alatt nő a pálma,
régi igazság ez itt,
ne hidd, hogy a könnyű teher
téged majd meggazdagít!
A szél suhant az éjen át,
vitte szerelmünk illatát.
Utána a véges csöndbe
az elmúlás némán jött be.
Megbicsaklott az értelem
haszontalan miérteken.
A sok szemétnek túl nagy ára
átsegíthet a túlvilágra.
Feledés homályába merül,
s ha mégis újra előkerül,
már csak a szépre emlékezel,
akkor szomorú nem is leszel.
Juhászlegény megyen ottan
nagyon megszomorodottan.
Alatta egy szamár kocog,
alighanem az sem boldog.
Mily csodás is a tavasz,
elvetett magból növény zsendül.
Bimbó virágot fakaszt,
a Föld most életre lendül.
Ellustult a szívem,
nem akar dobogni.
A fáklya, mit viszek,
fog-e még lobogni?
Igéző pillantásodon
a boldogságot álmodom.
Ott világol ég s a tenger,
mit kívánhat így az ember.
Megtaláltam én a párom,
nincs szebb tőle a világon!
Én már hozzátartozom,
mással nem szórakozom!
Kora reggel friss az elme,
és amikor felébredve
jönnek sorra gondolatok,
én már verset írogatok.