Hillai László
A hetvenöt év az háromszor ennyi,
Mint ifjú huszonöt évesnek lenni.
Istenem, sok ember ennyit sem látott,
mert korán hagyta el ez árnyékvilágot!
Sok genetikus azt állítja,
igazat írt a Biblia.
Négy generációt és százhúsz évet
aki olvassa, sohasem téved!
Örömteli találkozás,
azt hittem, ébren álmodom.
Már nem kell az ábrándozás,
ki nékem kedves, láthatom.
Nyáresti édes balzsamillat,
kibontja szirmát sok virág.
Az esti szél is tovaillan,
békés, nyugodt lett a világ.
Az élet így pereg,
a betűhadsereg
már nem papíron sorakozik,
a képernyőn tolakodik.
Kéklő fátyolát
felveszi az ég.
A Nap mosolyát
hinti szanaszét.
Kiben a Biblia nem szeretetvágyat fakaszt,
sajnos, annak e könyv még csak írott malaszt.
Ha nem látja meg benne a szeretet Istenét,
s az emberi, önző vágyait nem tépi szét,
annak csak mese és egyszerű olvasmány.
Az kriminek veszi, mert van benne talány.
Előttem szalad a hűs patak,
viszi a vizét lefelé.
Medrében kavicsok botlanak,
és gömbölyödnek Dél felé.
Voltam valaha feleség,
uram elvitte az ital rég.
Miből fizessek albérletet?
Nem kértem ezt az életet!
Megőszült a pitypang sárga virága.
Szomorúan tekint az őszi tájra.
Jeges árba fúl a lét,
patak hídját törte szét.
Nem nyugszik az áradat,
átszakíthat gátakat.
Számodra megszokott nagyon,
hogy téged látni mindig ott vagyok.
Miért maradtam távol?
Talán azért, mert hiányzol?
Láng pallosa az égnek
amikor egyszer majd lesújt,
a Földön mind megégnek,
a rossz, a bűn, a baj s a múlt.