Hillai László
Lehunyta sötét szemét az ég,
nagyon borongós pillanatok.
Talán ő is elaludna, mért
nem ragyognak fent a csillagok?
Ha nem tudsz szólni, csak a falaknak,
lepereg szavad, rád nem hallgatnak,
mondd el a világnak, majd figyelnek
értően rád az okos emberek.
Fájó könnyekből is lehet óceán,
ha nem szeret a szeretett leány.
Két véglet
Éhező gyermek a plakáton.
Ebből egyesek jól megélnek,
ragad a kezük, ezt belátom,
és még csak nem is zenélnek!
Október van, szép az idő,
nyugalmas e békeidő.
A meleg már nem rekkenő,
és nem kell még a keszkenő.
Nem kell a zászló,
már üde pár szó
nékem elég.
Megjön a kedve,
újra sietne.
Várja nejét.
...a családját verte szét.
Fia kérdi: mondd, anya,
apa mért nem jött haza?
Bíborvirágos esték,
"plakátmagányban" éjjelek.
Kúszik az árnyék,
s a falról lepereg.
A végtelen tengerrel incselkedik a Hold,
hol pályáján körbejár, kitör a tengerár.
Borongós, szomorú az est,
mikor az eső is esni kezd,
s a város puszta pocsolya,
nem is megyek el most oda.