Horvát Jánosné
Amíg a mécses végigég,
Egy hosszú életről mesél
A csendes temető mélyén.
Mennyi-mennyi fénylő csillag
Világítja bús utamat,
Most jövök én tihozzátok,
Szólni szeretnék hozzátok.
Drága Matyikám,
Eltelt egy esztendő,
itt vagyok nálatok,
születésnapod virágát
sírotokon hagyom.
nézem megfáradt
semmibe merengő tekintetét
tudatot már nem birtokló
zavart elméjét
aszott testét...
E kedves napon korán keltem,
Kis kertünkben széjjelnéztem,
A legszebb virágot megleltem,
Szépen csokorba kötöttem.
Nyolcvanöt év hogy elszaladt,
elvitte a mosolyodat,
fájdalmaid de átvenném,
mosolyodban gyönyörködnék.
Első nyugdíjas születésnapom,
kicsit furcsa, nem tagadom.
Hatvannégy év áll mögöttem,
Mennyi botladozhat még előttem?
Nyugdíjasok farsangjára
hivatalos vagyok mára.
Maszkabál lesz a javából,
jelmezünknek jóvoltából.
Elballag az óév botra támaszkodva,
tizenkét hónap vállát nagyon nyomja.
Elmúlt a karácsony,
küszöbön az új év,
kopogtat az ajtón,
sarkig kitárom én.
Hófehér lepel borítja a tájat,
Fenyőillat lengi be a szobákat,
Kicsinyek és nagyok tágra nyílt szemekkel
Csillogó fenyőfát nézik szeretettel.
Karácsony margójára
Nem, nem és nem...
Idén hallgatok a szóra,
Nem sütöm magam agyonra.
Az idő gyorsan elszállt felettünk,
Úgy tűnik, mintha tegnap lett volna,
Hogy naponta egymással csevegtünk.
Télapónak sok a dolga,
Sok kisgyerek nagyon várja,
Számba veszi sok csomagját,
Pápaszemén nézi a listát.
Felhők között, mint fényes csillag,
Vágtázik a két rénszarvas,
Télapónak a lámpása
Világít az éjszakában.