Horvát Jánosné
Az eső csendesen csepereg,
elmossa fájdalomkönnyemet,
akikért most hull fájón könnyem,
nyugszanak csendes sír ölében.
Ismét eltelt egy esztendő,
Fájdalom a szívemben nő,
Hiányoztok mindannyian,
Nyugodtok a hideg sírban.
"Nagy utcánkba" érve bármely irányból,
Szívünk nagyot dobban a csodás látványtól.
Virágokkal teli gyönyörű, szép utcák
Ismerősként köszöntenek ma is reánk.
Csillagomat nézegetem,
nem ragyog már ott fenn nékem,
eltakará sötét felhő,
mely` oly sebesen jő.
Lestük a vonatot,
munkád végeztével
igyekeztél haza
gyermekeid örömére.
Korán itt hagytál,
Drága édesapám,
Bánatod megértem,
Melyet feldolgozni...
Az év legcsodálatosabb napja
Május első vasárnapja.
Szívünk tele szeretettel,
Szemünk öröm könnyeivel.
Orgonát és liliomot,
két csodás, kedves virágod
szedtem csokorba ma Neked,
anyák napján köszöntselek.
Kertem virága, csodás sora,
Itt még hóvirág, ott az ibolya,
Szirmait bontja a tulipán,
Ezerszínű, kedves, csodás virág.
Szépkorúak magányában
az óra játszik szerepet,
felhalmozva az asztalra...
Hatvanhárom év mögöttem,
Azt mondják:
Kenyerem javát megettem.
Kihalóban e kedves ünnep,
nem locsolkodnak a legények,
hervadnak a szép leánykák,
locsolókat ők sem várják.
Tiszta szoba közepén nagy asztal
leterítve hófehér abrosszal,
roskadozik annak mind négy lába,
a sok finomságot alig bírja.
gidres-gödrös öreg utcán
az öreg tölgy szendereg
szendergését nem zavarják
nem járnak az emberek
öreg házaknak lakói
ablakig ha eljutnak...