Horvát Jánosné
Peches ember ne üljön a buszra,
vagy ha mégis, magát kialudja,
egész éjjel semmit nem aludtam,
álmatlanul csillagot számoltam.
A turbékoló gerlepár
szállásom ablakára száll,
reggel-este énekelnek,
szép hangjukra ébredek fel.
2017.
- A Vadászház feldíszítve,
az asztalok megterítve,
munkálkodnak szorgos kezek,
készítik a jó ebédet -
Volt nekem egy szép autóm, úgy hívtam, hogy futkosó,
Elérte a nyugdíjas kort, lett belőle ácsorgó,
Hegyről gurult reá a kő, az nyomta ily laposra,
Meghirdettem eladásra, de a hasznot nem hozta.
Elindultam én Szegedre,
rajzolt térkép a kezemben,
megtaláljam azt az utcát,
hol szállásom már vár reám.
Ha bemegyek Csabára, sétálni egy nagyot,
Megcsodálom mindazt, amit a természet alkotott,
Régi, fájó emlék sebe gyógyulni látszik,
Vár rám valaki, ki a szivárvánnyal játszik.
Ha én egyszer jó - író lennék,
Szent-Péterig is felmennék,
Nem kutatnám, a föld-áll-forog,
Közben: százmilliók gyomra korog.
Szeretek otthonról hazamenni,
árván hagyott házacskámat meglátogatni,
rozsdamarta zárba kulcsom tenni,
nyikorgó kiskapumat sarkáig kinyitni.
Nincsenek hiú ábrándjaim,
Pillanatig sem képzelem,
Hogy maga komoly szándékkal
Vallott szerelmet énnekem.
Régi fotó a kezemben,
ezer könnycsepp a szememben,
elszaladt a sok-sok év,
e fotó bizonyíték.
Játék voltam neked, unaloműző,
Kapcsolatnak alanya, a szenvedő,
Kisded játékod oly hamar, véletlen ért véget,
Figyelmetlenséged okozta végzeted.
A 2017-es Év Fája
Magyar erdők ritka különlegessége,
vadalmafa picinyke, fanyar gyümölcse,
megbújol az erdő, vadon sűrűjébe,
maradsz szemünk elől rejtőzve.
Kedves kis Tengelic, legtarkább madarunk,
A kitartás- és termékenységszimbólum.
Hullámzó repülésed mindig csodáljuk,
Etetőd finomságokkal megpakoljuk.
Elsőszülött, Drága unokám,
nem régen volt, mikor beléptél
e kedves iskola kapuján,
elrohant a sok szép diákév.
Eljött a nagy nap, drága Erikem,
szép öltönyödet fájón felveszed,
erre a napra vártatok régen,
most mégis szívszorító érzésed.