Horváth Edit Fresh
...de foltokban készülődik a hajnal villanó derengése.
Ülök a parton,
várom az érkező, megújuló csodát,
kutatom a szürkeséggel ölelkező horizonthatárt.
Elszakadt gyöngysorok
Guruló gyöngyszemek...
Fájdalmas nappalok
Széthullott életek
Virrasztott éjszakák
Keserű könnycseppek
Magányos órákban
jó barát - múló csend...
Fényörvényben hullámzik
minden új gondolatom,
sodródik folyóparton,
est fényben megviláglik...
Osonva szállt le, csillagfényes az est,
Halkan még elérnek távoli zajok...
Elhalkult a világ nagy zaja,
Sötétben repdes egy ijedt légy,
Még hallik tán a kuvik dala,
De elszenderült mára a fény.
Fények között vonyít a sötét,
minden érző szívbe belemar,
a szemekben félelem kísért,
bezárul a lélek, s belehal.
Ez most biztosan nem egy igazi szonett (!),
Elsősorban nektek hatalmas köszönet.
Nem kívánom lelőni ezzel a poént,
Ambrus József szép verse már elém ért.
Hív az utam, mégis a vékony jégen csúszkálok,
Nincs hitem, hogy végre jössz felém, hiába várok.
Fájdalmas az egyedül, fanyar, keserű a csend,
Ostoroz a reményvesztett múlt, nincs még bennem rend.
Ó, úgy lennék magam, dúdolnám
Halk, színtelen magányomat.
Lennék a csend, hangtalanul
Széthintve szivárványos álmomat.
Tört szárnyakkal is botladozva,
Útjára indulva beteg madár,
Úttalan utakon keresve
Félném hívó reménysugárt...
A váratlan az úr, nincs idő elköszönni,
Te már nem tudod, milyen fájdalmat hagytál itt.
Úgy indult a nap, mint általában mindig,
Ki gondolná, ölelni kell, mert neked az út végére ér itt.
Valahol, délen megkondult egy harang,
Töprengésemből kiszakítva lassan.
Tudod, ott belül fájna még a magány,
Ha nem tudnám, szakítsz` időt éjszakán.
Vigaszom légy, erre kérlek,
Legyenek még közös évek.
Nyisd meg szívem zöld udvarát...
Szürke sötétségben körbezárt világom,
Fénytelen ürességtől szenved magányom.
Színtelen az élet, korlátok közt élek,
Idézek múltamból színes mindenséget.