Horváth Edit Fresh
Lelkem szólít, ne menj még el,
Harcolj értem, maradj nálam,
Közös órák, igaz védjegy,
Együttlétünk, lélektársam.
Mikor egy csillag felragyog az égen,
Csendül az ének egy szív rejtekében.
Mikor dal zeng az esőszitálásban,
Az égben angyalkórus kísér lágyan.
Jajveszékel az ég, vihar dúl most lelkében,
Mormogása hirtelen erővel kibuggyan,
Vad dühében kemény fénypallosát csapkodva,
S őrjöngve a légüres térre reázuhan.
Ezüst pirkadat
Lágy szellőfuvallattal.
Új nap kezdete.
*
Rózsaillatú
Légben kelő nap ébred.
Úgy kiáltanék...
Ajkam mégis zárt, néma maradt.
Szétporladtak bennem keserűn rég
a kimondatlan, igaz szavak.
Furcsa ez az élet, sokszor hiába kéred,
Nem mindig hallgat meg téged, de végigéled.
Gondolatok futkosnak elméd barázdáin,
Kimondatlan szavak maradnak mindhalálig.
Mindörökre együtt szeretnék lenni teveled.
Jeleket raknék életedbe, hogy el ne felejtsd.
Mosolyomat rejteném újra mosolyod mögé.
Szemem csillogásához szemed lenne tükörként.
Megérint a hang, amit suttogsz,
Megérint a kéz, mellyel karolsz.
Ritmusa van a csendes éjnek...
Elkésett gondolat, most jutott eszembe,
régen kellett volna mondanom ezt neked,
mikor figyeltelek szemedet keresve,
azok összefonódva egymásba vesztek.
Az én apám volt nekem a minden,
Reggel, amikor nevetve elment,
Üres lett a ház, falak visszhangoztak,
Minden este vártam, hogy újra lássam.
Most felejtsd el, hogy én,
most a közös ad új reményt.
Most az idő az úr,
most az életünk a kiút.
Még letörlöm az utolsó könnycseppet,
és már mosolygok,
valamikor minden perc igaz szerelem volt...
te adtad a fényt,
a biztonságot,
te voltál az elképzelt jövő,
veled éreztem a közös erőt...
Amikor megszülettetek,
hirtelen még azt sem tudtam,
mit is kezdek majd veletek.
Vörös fényt izzad az ég,
ujjam közé fújja a szél
levetett maszkodat,
hogy elfelejtsem igaz arcodat.