Horváth Edit Fresh
Fénylő angyalszemekből vágycsillag kacsint,
apró kis kezek kulcsolják át álmaik,
Mikulást szánja ma suhanva repíti,
kiscsizmák sora az ablakokban virít.
120 figyelőm sok vagy kevés?
Döntse el majd egyszer az ég...
Tegnap még eggyel több volt,
mára valaki megunta posztom.
Némaságba bújva átölel két kezed,
Érzem, ahogy szótlan figyeled lelkemet.
Szemed írisze úgy ragyog fel tónusán,
Mint két hű csillag a naplemente után.
Néma őszi hajnalon
Ölelő csend karjában
Elkószál egy gondolat
Kiutat tör magának.
Csillog a fényes papír
Sok teleírt mondattól,
De egy betű hiányzik,
Mely összeköti a szót.
Távolodó évek, messze már a rég,
Szemed régi fénye csillagokban ég.
Örök érzet ma is mennyei kötelék,
Kezeddel még megsimítsz, érzem melegét.
Elhalkult most minden, nagy a lelkem csendje,
Ihlet nélkül, pőrén kutatok fejemben.
Színes álmok a sötét árnyékában
Valamikor fényözönben volt útja
Ma szürkeségben telik minden napja...
Fátyol lebben őszülő pillájáról,
Kigyúlnak újra színes, régi álmok.
Elkönnyezte a nyár utolsó melegét,
Kopogó ősz fújja növekvő erejét.
Didergő hajnal ezüstfénye megkopott,
Fátyolosan hallgatnak sápadt csillagok.
Újra szövöd friss magányodat,
Füledbe ordít a gondolat,
Beszippant megint a fájó múlt,
Hagyod a szívnek, hogy áldozat.
Vénülő az idő...
Avagy én látom másképp?
Szépülődő jövő,
Talán ez most ajándék.
Meglestem ma a pillanatot,
És belém harapott a csend,
Gyászt sirattak a gondolatok,
S arcom egyre hidegebb lett.