Horváth Edit Fresh
Vörös fényt izzad az ég,
ujjam közé fújja a szél
levetett maszkodat,
hogy elfelejtsem igaz arcodat.
Ha megértenéd, amit ajkam ki nem mond,
folyton rajta csüngenél, hogy megszólaljon.
Ha megértenéd, hogy szemem mitől csillog,
azt figyelnéd, mikor látsz benne csillagot.
Elbújok a lelkembe, hogy meglássam magam,
tán külső csillogás nélkül kitisztul agyam.
Belülről, ha meglátom összes gondolatom,
majd elhiszem, hogy még sincs rejtegetnivalóm.
Méhednek gyümölcse én lehettem benned,
köldökzsinórt elvágva születtem e létre.
Ó, jó anyám, hozzád írom most versemet,
kérlek, halld meg megkésett üzenetemet.
Sokat vajúdtál értem, már így kezdődött,
nem könnyítettem meg hatalmas örömöd.
Fényességben élünk,
s rothadó virágzásban.
Eltűnik a tisztesség belőlünk
a szétburjánzó gonoszságban.
Most mély ez a csend, eltűntek a fények,
nehéz a levegő, egyedül félek.
Fájdalmas lét keserűn a világban,
eltűnt a múlt, hol vagytok, lepkeszárnyak?
Vibrálón, észrevétlen kúsznak, szétáradnak
tavaszillatot fellebbentve.
Virágillat száll most, ontja a tavasz,
csilingelő madárdal kíséri azt...
Hóvirág keres
szabad utat jégen át
örök remények
*
Langyos reggelek
mézillattal ébrednek
orgonavirág
*...
Álmodom a fényt, érzem, ahogy közelít felém.
A sápadt, hajnali hold éppen nyugovóra tér.
Forró érintésed érzem testemen,
tüzet gyújtasz megfáradt lelkemben.
Vágyamat éleszted, ahogy simogatsz,
csókjaiddal halmozod arcomat.