Horváth Henrietta
Háború dúl ott fenn,
Magasan az égben.
A sötét fellegek
Szőnyeget képeznek.
...Nézni a füstös, kék eget,
S a zöldellő, hamvas füvet,
Érezni most a lágy szelet.
Egy szilánk
Pocsolyában ugrálva,
Pocsolyában táncolva,
Élénkvörös ruhában
A szürke esőben.
Egy vékony szilánk
Szürke eső esik,
Csöpögve fénylik.
Minden apró cseppje
Egy elhullt élet.
Csokoládébarna szemed
oly titokzatos és remek,
félőn nézek bele,
s akkor megdobban szívem.
Lehunyom a szemem,
egy kék pillangó van előttem.
Nem tudom, de szeretem,
csak nem érem el...
4.
Az egek jól szórakoznak.
Ő a könyvet nézi csak.
Előbújik a meleg nap sugara,
a borítóról a cseppek felszívódnak.
3.
Hirtelen elcsöndesül minden,
a felhők mohón néznek a mélybe.
Nem nézhetik ezt szépen,
tönkre kell tenni rögvest.
2.
Beleolvas és mosolyog.
A könyv reszket haldoklón,
fél, hogy ismét a padlón köt ki,
de összeszedve a lapjait, emelkedik.
1.
Egy dohos fa polcáról kémlelek,
elnehezedve bámulom az embereket.
A legmagasabb polcra raktak fel,
így már nem kellek senkinek.
Esik az eső,
kopog az ablakon.
Megtört ágakat tép a szél,
s nyugodtan pipázik pár kémény.
A léggömb olyan, mint én,
nincs szüksége semmire,
szabadon fönt jár és kél,
szárnyak nélkül is él.
Küzdeni küzdeni
folyton csak küzdeni
miért kell nekünk is állatoknak lenni?