Horváth Mária
Isten hitet adott,
ember nem él vele.
Van egy új koronánk,
pusztít, gátlástalan.
Ötven éve volt, amikor
kimondtuk a boldogítót.
Éldegélünk, ahogy tudunk,
együtt kelünk, együtt hálunk.
Kitörő vulkánok égő, vörös lángja,
Hatalmas pusztítás e földi világra.
Szakad az eső, dörög az égbolt,
Kelő Nap reggelén tápászkodó félhold.
Látom könnyben úszó szemed.
Látom fájó tekinteted.
Sós tenger mindent elborít,
itt már a sírás sem segít.
Törpe vagyok, az meglehet,
de meglátjátok, emberek.
Törpe többé már nem leszek,
hogyha én egyszer nagy leszek.
A vágyaim meghalnak,
messze, messze szállnak.
Sűrű ködben úsznak,
nagykabátba bújnak.
Édes, mint a méz, meg kell őrizni.
Ne hagyjuk aludni, élni kell neki.
Ilyen a szeretet, sokat gyakorolni,
nem szunyókálni, ébren kell lenni.
Mama, kérlek, mondd, hogy álom!
Mama, tudd meg, hogy hiányzol.
A te hiányod fájlalom,
mert egyedül nehéz nagyon.
Valóságból végzet
velem szörnyen végzett.
Itt hagyott, és elment,
nem lelem meg kincsem.
Nyuszi Gyuszi alamuszi,
ő egy igazi kis nyuszi.
Jön a húsvét, megy locsolni,
alig várja Nyuszi Gyuszi.
Tavasz, tavasz, ne légy ravasz,
úgy szeretlek, mint a nyarat.
Tavasz, tavasz, miért játszol,
hagyd a telet, hadd rohanjon.
A harmatos hajnal reggeli fényében
virágokra leltem csodák mezejében.
Ezernyi gyémántcsepp sűrű tengerében
hajnali, friss szellő lágy ölelésével.
Karácsony az évnek legnagyobb ünnepe.
Téged vár ma minden ember epedezve.
Megszállja lelkünk egy páratlan nyugalom,
megtisztul a világ ezen a szent napon.