Horváth Mária
Álmodik a nyomor,
odakint a padon.
Egyre többen vannak
szerte a világon.
Édesanyám!
Lábad elé szórnám
a mező minden virágát.
Mit a legcsodálatosabb
természet adott,
szemet kápráztató,
földi gyönyörével.
Süt a nap és kék az ég,
örül minden ember.
Vidám tavaszt hoz a szél,
erdőn, mezőn, kerten.
Anyám
Anyák napja van ma,
megszakad a szívem!
Lelkemben fájdalom,
mért mentél el tőlem?
Vörös rózsák nyílnak
az én kertemben.
Illatos szirmoknak
bársony köntösében.
Hegyen-völgyön jöttem hozzád,
úgy repültem, mint a madár.
Örömmel hoztam el neked
az újjászületett tavaszt.
Gömbölyű a Földecske,
gömbölyű a Napocska.
Alakjuk az egyforma,
mégis más a szerepe.
Szellő libbent fenyő ágán,
friss levegőt hozott hátán.
Hirtelen jött zúgó hangján,
megriadt a sok kis madár.
Sólyom szárnyán elrepülve
felszállok a magas égbe.
Onnan nézek szép hazámra,
életünknek otthonára.
Szeretünk mi téged, csodás kis Földünk!
Te vagy nekünk a legdrágább kincsünk.
Sokan vagyunk mi, cipelsz minden terhet,
könnyebbé kellene tenni az életed.
Mi földrészünk csodaszép!
Négy évszakból áll egy év.
Tudjuk, van tavasz, meg nyár is,
esős ősz, és hideg tél is.